18 °C Budapest

Mehet az állami garancia a bankoknak

Pénzcentrum
2009. április 16. 08:15

4,5 hónapos csúszással megjelent az a kormányrendelet, amely szabályozza, hogy a pénzintézetek milyen feltételek mellett kérhetnek állami garanciát hitelfelvételeikhez.

A parlament még 2008 decemberében fogadta el a bankmentő csomag néven elhíresült törvényt, amely az IMF-hitelre alapozva 300 milliárd forintos keretet nyitott állami kölcsöntőke nyújtására a hazai pénzintézetekben, illetve hasonló mértékű forrást biztosít a hazai bankok hitelfelvételeinek garantálására.

Míg az állam már 3 banknak is adott kölcsöntőkét, addig egyetlen garanciavállalásra sem került sor, mert a végrehajtási rendelet nem jelent meg. Ennek mostani pótlásával már bármely hazai bank kaphat a külföldi hitelfelvételhez állami garanciát.

A bankok az Államadósság Kezelő Központnak nyújthatják be a garanciakérelmeket, azt a PSZÁF és az MNB véleményezi, aminek alapján a pénzügyminiszter hozza meg a döntést. Neki kell megvizsgálnia, hogy a hitelszerződésben az állami garancián túl egyéb biztosítékot is kikötöttek-e. Amennyiben a garanciaigények meghaladják a törvényben megszabott felső maximumot, a pénzügyminiszter gazdaságpolitikai megfontolások alapján dönt a sorrendről.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 13. 16:52
Sok szülőben megfordul a gondolat: ha már 18 éves kor körül el lehetne indítani a gyerek nyugdíjmegt...
Holdblog  |  2026. augusztus 13. 06:20
Miközben 2007-ben a régió lakosságának alig tizede vásárolt online, mára több mint kétharmaduk rende...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 13. 21:09
Agrárszektor  |  2026. augusztus 13. 20:33