17 °C Budapest

Mi köze az árfolyamváltozásnak a betéti kamathoz?

Pénzcentrum
2008. június 9. 12:00

A hagyományos lekötött betétektől eltérően, ahol a lekötés időpontjában előre lehet tudni, hogy a lejáratkor mekkora kamatra tehetünk szert, az indexált betétek esetében egyáltalán nem biztos, hogy a legtöbbször igen csekély minimum kamaton felül más kamathoz is jutunk. Lássuk érdemes-e kicsit spekulálni!

A kereskedelmi bankok már évek óta kínálnak olyan indexált betéteket, melyek esetében a kamat egy pénzpiaci változó teljesítményétől, nevezetesen valamely deviza árfolyamának alakulásától függ. Ezek a konstrukciók azt ígérik, hogy amennyiben az árfolyam meghatározott sávon belül, vagy épp ellenkezőleg, azon kívül mozog a lekötés időszakában, úgy egy minimum kamaton felül prémiumkamatot is fizet a bank.

Ezek a piaci devizaárfolyam mozgáshoz kötött betéti konstrukciók azonban számos ponton eltérhetnek egymástól. A legfontosabb az esemény meghatározása, hogy mikor jár az ügyfélnek a magasabb kamat. Ennek számos fajtája létezik.

Az úgynevezett "double-no-touch" esetében a prémiumkamat akkor jár, ha az árfolyam nem éri el az előre meghatározott sáv szélét és nem is lép ki belőle a futamidő során. A sávot itt is többféleképpen szokták meghatározni, általában a futamidő kezdő napján érvényes hivatalos árfolyam körül +/- x százalékban, de van, hogy forintban adják meg az eltérés mértékét. Előfordul azonban az is, hogy az árfolyam meghatározott irányú változására lehet számítani, ezért a sávot nem az aktuális körül, hanem az alatt, vagy afelett határozzák meg.

Ezzel szemben "double-one-touch" kamattípus esetében akkor jár a kamatprémium, ha a deviza keresztárfolyam kilép az előre meghatározott sávból. Amennyiben a futamidő alatt nem éri el és nem lépi túl a sem alsó sem felső határt, úgy lejáratkor a tőkén felül csak a minimum kamat kerül kifizetésre. Ez hazánkban nem elterjedt gyakorlat a bankok körében.

Harmadik eset a "one-touch", amikor el kell érnie az árfolyamnak egy előre meghatározott szintet (ún. trigger) ahhoz, hogy a kamatprémiumra jogosult legyen az ügyfél.

A fent vázolt esetek közül kettővel most is találkozhatunk a piaci ajánlatok között, hiszen például a CIB Bank, a Citibank és a Volksbank is rendelkezik piaci indexált betétlekötési konstrukciókkal. Ezek mindegyike más és más, nem csak a minimálisan választható lekötési idő tekintetében, de a kiválasztott keresztárfolyam, valamint a betét devizanemét tekintve is.

A Citibank jelenlegi ajánlatai között kétféle Piaci Indexált Lekötött Betét található, mindkettő három hónapos futamidejű és euro-dollár keresztárfolyamhoz kötött, azonban az egyik dollárban, a másik euróban denominált, tehát a betét elhelyezése nem forintban történik.

Mindkét betét esetében a kezdő árfolyam, az Európai Központi Bank (ECB) 2008. június 13-án jegyzett euró/dollár referencia-árfolyama, amihez képest egy alsó korlát kerül meghatározásra, ami a kezdő árfolyam - 5 százalék. A legmagasabb kamatot akkor lehet ennél a konstrukciónál elérni, ha a záró árfolyam alacsonyabb az alsó korlátnál.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ez tehát azt jelenti, hogy a lekötés időszaka alatt az euro gyengülésére számítanak. A Citibank honlapján található kondíciós lista adatai szerint (2008. június 6.) euróban történő betételhelyezés esetén 1,7% - 6% EBKM érhető el, a maximum tehát abban az esetben, ha a záró árfolyam alacsonyabb, mint a betételhelyezéskor meghatározott alsó korlát. Dollárban történő betétlekötés esetén az elérhető kamat 0,5% - 3,5% között mozog.

A kamatprémium fizetésének feltételeit az alábbi ábra szemlélteti. Amennyiben azt feltételeztük, hogy a június 13-i árfolyam 1,53 lesz, úgy az alsó korlát ennek megfelelően 1,45-nél helyezkedik el. A sávon belül az elérhető kamat mértékét az határozza meg, hogy a záró árfolyam mennyire esik közel az alsó korláthoz.


Az ábra természetesen csak szemléltetés, hiszen a múltbeli adatok alapján nem szabad döntést hozni, mivel a jövőbeli alakulástól függ a kamatprémium mértéke, a múltbeli teljesítmény pedig nem jelent garanciát a jövőre nézve. Jelenleg az árfolyam 1,58, a piaci konszenzus év végére dollár erősödést vár, ami nagyjából 1,45-ös árfolyamot jelent, azonban ha az ECB kamatot emel, az az euro erősödéséhez vezethet. Féléves időtávon azonban várhatóan 1,5 alá erősödhet a dollár, sőt amennyiben a FED is inkább inflációs kamatpolitikát követ, és emel az alapkamaton, az további erősödést okozhat a dollárban.

A CIB Bank által kínált CIB Indexált Betét az előzőtől annyiban tér el, hogy ott a betét lejáratáig az árfolyamnak egyszer sem szabad kilépnie az árfolyamsávból, ellenkező esetben csak a minimum kamatra tarthat igényt az ügyfél. Ez tehát látszólag egy szigorúbb feltétel, ugyanakkor az árfolyamsávot ilyen esetben jellemzően szélesebben határozzák meg, így tehát nagyobb eséllyel marad azon belül az árfolyam. A 2008. június 5-én lekötött, forintban képzett, három hónapos lejáratú betéteknél az árfolyamsávot például 233-260 forint között állapították meg. Ekkor ha szeptember 5-éig az euró árfolyam ezen belül marad, akkor 13,43 százalékot, ellenkező esetben 0,1 % kamatot kap az ügyfél lejáratkor.

Középtávon a szakértők forint erősödésre számítanak, tehát az alsó korlát elérésére nagyobb esély látszik, mint a 260-as felső korlátéra. Azt azonban nem szabad szem elől felejteni, hogy az árfolyam akár egy nap alatt is képes 4-5 forintot változni, növelve annak esélyét, hogy akár egyszer is kilépjen az árfolyam a meghatározott sávból, amikor is elesik az ügyfél a prémim kamattól.

Összességében tehát azt lehet elmondani, hogy amennyiben arra számítunk, hogy az árfolyam egy meghatározott irányban fog mozogni a jövőben, abban az esetben valóban érdemes lehet ilyen betétlekötési formát választani, hiszen más lekötött betétekhez képest magasabb kamatot érhetünk el vele. Legutóbbi betétkörképünk alkalmával ugyanis láthattuk, hogy a legjobb ajánlat 3 hónapos lekötésnél is mindössze 10 százalékos kamatot ígért, míg egyes indexált betétek esetében akár 13 százalék fölötti hozamot is el lehet érni ennyi idő alatt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 27. 21:36
Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr....
Bankmonitor  |  2026. április 27. 10:43
A hazai bankszámlapiacon ritka az olyan ajánlat, ami hosszú távú díjmentességet és kiemelkedően maga...
Holdblog  |  2026. április 25. 09:18
Az új kőolaj-beruházásoknak és az eletrifikációnak is új löketet adhat a közel-keleti háború. Mivel...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 28. 07:07