Jól jövedelmez a környezetvédelem

Pénzcentrum
2008. február 15. 08:45

Közel 29 milliárd dollár profitot eredményezne világszinten, ha 2020-ig évi 170 milliárd dollárt fektetnének az energiafelhasználás hatékonyságának növelésébe. Ezek a minimális költséggel és gyorsan megvalósítható beruházások az anyagi megtakarításon felül a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez oly mértékben hozzájárulnának, hogy a célként kitűzött biztonságos gázkoncentráció eléréséhez szükséges redukció felét biztosítanák - írja a Világgazdaság.

Az így elért napi megtakarítás 64 millió hordó kőolajnak felelne meg, miközben a ráfordítás a világ jelenlegi GDP-jének mindössze 0,4 százalékát tenné ki.

A McKinsey által készített elemzés 1,7 és 2,8 százalék között ingadozó növekedést prognosztizál évente a globális energiakereslet terén 2020-ig. A kereslet ilyen mértékű bővülése alapvetően két tényezőre vezethető vissza. Egyfelől a feljövőben lévő piacok igényei okozzák, amelyek a teljes növekedés 85 százalékáért felelősek, ezen belül pedig egyedül Kína generálja a teljes mennyiség harmadát. A másik tényező ugyanakkor egy globálisan megfigyelhető strukturális változás: az energiaintenzív szolgáltató szektor térnyerése az ipari termeléssel szemben. Ez utóbbi - többek között a szaporodó lakó- és irodai ingatlanok, valamint a közúti áruszállítás - felhasználása 57 százalékkal járul hozzá a 2020-ig tapasztalható növekedéshez.

A tanulmány készítői rámutatnak, hogy a növekvő igények kielégítése szempontjából nem az újabb és újabb infrastrukturális beruházások számítanak az optimális megoldásnak. Ehelyett az energiahatékonyság növelése sokkal kifizetődőbb lehetőség, mivel így nagyon nagy mértékben fékezhető az igények bővülése is. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) számításai azt mutatják, hogy az effektivitás fokozásának költségei kevesebb mint 20 százalékát tennék ki annak a 900 milliárd dollárnak, amelyre 2030-ig az új infrastruktúrák kiépítéséhez világszerte szükség lenne.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem