Mégsem veszítenek a jövőre nyugdíjba menők - érdemes várni

Pénzcentrum
2007. november 21. 07:34

A korábbi számítások azt mutatták, hogy a kiszámítási szabályok változtatása miatt az induló nyugdíjak összege 2008-ban mintegy 8%-kal lesz alacsonyabb annál, mint aki még az idei nyugdíjszabályok alapján kéri járadéka megállapítását. A legújabb számítások szerint azonban úgy tűnik: nem veszítenek a jövőre nyugdíjba menők - hívja fel a figyelmet a Népszabadság.

Ezt azzal indokolja a lap, hogy szakértői számítások alapján a valorizációs tábla egyik évről a másikra történő módosítása 10.3 százalékkal növeli a nyugdíj kiszámításának alapjául szolgáló keresetet. Az induló nyugdíjak átlagát növeli továbbá a degressziós sáv felfelé tolódása, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb arányban számítanak bele a nyugdíjba a magasabb jövedelemrészek is.

A tavaly elfogadott és jövőre életbe lépő törvény szerint az induló nyugdíjat teljes nettósítással állapítják meg, azaz a számítás alapjául vett bruttó keresetet nemcsak a személyi jövedelemadóval, hanem az egyéni járulékokkal is csökkentik. Ez összességében több mint tíz százalékkal mérsékli azt a jövedelmet, aminek alapján meghatározzák a társadalombiztosítási nyugdíjat. Ugyanez a módosítás tartalmaz azonban egy másik kitételt is: megszűnik a részleges valorizáció, a korábbi keresetet a nyugdíjazás előtti év szintjéig hoznák fel. Most ugyanis a nyugdíjat megelőző utolsó három év keresetét nem szorozzák fel az országos bérszint változásával.

A konvergenciaprogram számai alapján a kalkulációk tavaly még azt mutatták, hogy a 2008-ban nyugdíjba menők ellátása nagyjából nyolc százalékkal lesz alacsonyabb, mint ha idén állapítanák meg a járadékukat. Az ez évi - már közel véglegesnek mondható - adatokból viszont az következik, hogy a csökkenés mértéke korántsem lesz ekkora, ha lesz egyáltalán.

Amint egy korábbi lapjelentés beszámolt róla, a fentiek miatt emelkedett a nyugdíjmegállapítások száma az utóbbi időben:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2007.09.19 09:06
Megnőtt a nyugdíjba meneteli igény Magyarországon

A lap felhívja a figyelmet arra, hogy akik döntési helyzetben vannak, és rendelkeznek a nyugdíjjogosultság feltételeivel, azoknak érdemes megvárniuk a jövő évet, mert a nyugdíj megállapítása fél évre visszamenőleg kérhető. Így a végleges számok és a végleges szabályozás ismeretében 2008 elején már teljes biztonsággal ki lehet számítani, hogy az idei vagy a jövő évi szabályok alapján kap-e az érintett több nyugdíjat.

Két tényezőt azonban még figyelembe kell venni a döntés során. Az egyik az, hogy aki idén megy el nyugdíjba, az jövőre már jogosult az éves nyugdíjemelésre és a 13. havi nyugdíjra. A másik pedig az, hogy a 2008 előtt nyugdíjazottak 2010-ig korlátozás nélkül vállalhatnak munkát, akkor is, ha 62 évnél fiatalabbak. Azok nyugdíj melletti keresete viszont, akik járadékát jövő évtől állapítják meg - az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig -, nem haladhatja meg a mindenkori minimálbér összegét.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 9. 18:37
Az Államadósság Kezelők Központ (ÁKK) oldalán megjelent tájékoztatás alapján újabb kamatcsökkenés ér...
MEDIA1  |  2026. június 9. 10:31
A Hazaiban Hirdetünk kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a reklámpénzek jelentős része ma globá...
Holdblog  |  2026. június 9. 10:15
Az elmúlt két évtizedben a BB tengely lakossága egyre kevésbé használja a buszt és a vonatot, a szem...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?