17 °C Budapest

Beindult a gőzhenger - jövő héttől jön az újabb betétáradat

Pénzcentrum
2007. július 11. 09:00

A közeljövőben várhatóan több száz milliárd forintnyi megtakarítás szabadul majd fel, amelyet az ügyfelek a tavaly július-augusztusi kamatadó-láz során kötöttek le hosszú távra, jellemzően egy évre. Az újra elosztható megtakarítás tömeg az akciós ajánlatok újabb áradatát indíthatják meg, a konstrukciók azonban mindenképpen különböznek majd a tavaly szeptemberben jellemzőektől.

A Napi Gazdaság kérdésére a K&H-nál elárulták, hogy a kamatadóhoz igazodó új konstrukciókkal nem csak a saját állomány megtartását célozzák, szeretnének minél nagyobb szeletet kihasítani a most felszabaduló megtakarítási állományból.

A hosszú távú betétek lejárta újabb csökkenést idéz majd elő a hosszú távú megtakarítási betétek teljes betétállományon belüli arányában, mely tavaly augusztusban néhány kereskedelmi bank portfoliójában minden addiginál magasabb mértékre emelkedett.

Az MKB betétállományán belül az éven túli megtakarítások arány elérte az 50 százalékot, a CIB-nél pedig az 51,15 százalékot tettek ki az éven túli konstrukciók. Az adatok fényében érthetővé válik, hogy a pénzintézetek számára miért okoz fejtörést a piaci igényeknek megfelelő termékmix kialakítása.

Várhatóan megnövekszik majd azon ajánlatok száma, melyek a lekötött betét alternatívájaként kínálnak hosszú távú megtakarítási formát, így nagyobb hangsúly kerülhet majd a befektetési alapokra és a kötvényekre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Míg a Raiffeisennél teljesen új konstrukcióval rukkolnak majd elő a jövő héten, addig a KDB-nél minden valószínűség szerint megújul a sikerterméknek számító változó kamatozású betét, mely a mindenkori jegybanki alapkamatnál 15 bázisponttal ígér többet.

Az OTP ezzel szemben a devizabetét mellett teszi le a voksát, amely abban az esetben jelenthet releváns alternatívát, ha a jegybank által meghatározott irányadó ráta tovább csökken.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36