13 °C Budapest

Emelkedik a kamat? Védekezz!

Pénzcentrum
2007. június 22. 12:00

Tudatos befektetőként Olvasóink többsége minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy a kamattrendeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nyerő stratégia kialakításánál, arra azonban érdemes kitérni néhány mondat erejéig, hogy a különböző befektetési instrumentumokra miként hat az alapkamat változása. A következőkben egy érdekes befektetési alap konstrukció bemutatásán keresztül térünk ki a kamatváltozás portfoliónkra gyakorolt hatásaira, és megadjuk a választ arra, milyen irányban lehet érdemes diverzifikálni portfoliónkat, amennyiben kamatváltozásra számítunk.

Emelkedik az alapkamat? Mit jelent ez nekünk?

Az alapkamat emelkedése gyakorlatilag azt vonja maga után, hogy a kockázatmentesen bezsebelhető hozamok emelkednek, melynek hatására értelemszerűen csökkenhet a tőzsdei kockázatvállalás, ennek eredményeképpen pedig a részvényárfolyamok is lefelé vehetik az irányt. Érdemes persze megjegyezni, hogy ez csak a tankönyvek szerint történik pontosan így, hektikus mozgást csak váratlan kamatváltozás szokott előidézni, a prognosztizált kamatpálya általában fokozatosan árazódik be.

Ha nem egyedi részvényekben (és nem is részvényalapokban), hanem kötvényekben, illetve kötvényalapokban gondolkodunk, akkor szem előtt kell tartanunk, hogy a kamatemelés a hozamok emelkedését és ezzel együtt a kötvényárfolyam csökkenését vonja maga után, mivel a kötvényeknél a hozam és az árfolyam mindig ellentétes irányban mozog. Kamatemelés esetén tehát a kötvényalapok nem bizonyulnak nyerő választásnak, van azonban olyan alap - legalábbis az Egyesült Államokban - amibe ilyen kamatkörnyezetben menekülhetnek a befektetők, illetve ilyen irányú diverzifikációval mérsékelhetik kamatkockázatukat.

Vállalati hitelek befektetési alapban? Ez nem kötvény!

A tengerentúlon léteznek olyan befektetési alapok, melyek csomagban olyan hiteleket tömörítenek, amiket a bankok nem éppen mesés pénzügyi helyzetben lévő vállaltoknak folyósítottak. Mivel a hitelezett vállalatok köre pótlólagos kockázatot jelent, a hitel kamata és ezen alapok várható hozama is magasabb az átlagosnál.

Fontos kiemelni, hogy ezek az alapok olyan hiteleket tartalmaznak, melyek meglehetősen rövid periódusonként (60-90 naponta) átárazódnak, azaz kamatuk igazodik az alapkamat változásához, vagyis egy esetleges kamatemeléskor nem kell az alap jegyeinek leértékelődésétől tartanunk.

Mielőtt Olvasóink azt gondolnák, hogy ez tulajdonképpen a bóvli kötvény egy átcsomagolt változata a bajbajutott cégek hitelezése miatt, el kell mondani, hogy egy ilyen alap jóval kisebb kockázatot rejt magában mint a bóvli kötvények. Ez többek között annak köszönhető, hogy a követelések között a folyósított bankhitel jóval a kötvényesek követelése elé kerül besorolásra, azaz ha egy vállalat fizetésképtelenné válik, az alap befektetői akkor is jó eséllyel tartanak igényt pénzükre, mivel a mögöttes bankok behajtják, ami jár nekik.

Valamekkora kockázatot futni kell persze az extra hozamért, egy esetleges gazdasági visszaesés esetén ugyanis a nemfizetési ráta megugorhat, ezt pedig összességében már nem tudja teljes mértékben kivédeni az alap. (2000 és 2002 között a telekom és technológiai kitettségű, azaz ilyen vállalatoknak hitelező bankok alapjai enyhén negatív, vagy 0% közeli hozamot értek el.)

A Morningstar adatai szerint azonban mostanra ez az alap-kategória több mint egy évtizede minden évben pozitív hozamot termelt és 19 éves történelme során évente átlagosan 2 százalékponttal teljesíti felül az állampapírok hozamát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kockázatot egyértelműen az jelenthet, hogy az esetlegesen bedőlő cég vagyona a tárgyi eszközökkel együtt sem fedezi a teljes adósságot, mely lehúzhatja a hozamot. (A Legacy Partners Financial Group adatai szerint ha egy cég nem tud fizetni, a hitelező és közvetetten a befektetők átlagosan követelésük 75-80%-át kapják meg. Ez mindenképpen jelentős korlátot szab a negatív irányú kockázatnak, melyről a bóvli kötvények esetében nem beszélhetünk.)

A költségek tekintetében tisztában kell lenni azzal, hogy a megalapozott hitelezés, a megfelelő portfolió kialakítása szakértelmet és aktív menedzsmentet követel, ennek megfelelően a bankhiteleket tömörítő alapok díja általában magasabb a kötvényalapok díjainál.

Egy megfontolt befektetési döntés meghozatalakor mindig szerepet kell hogy játsszon a likviditás kérdése, mely ebben az esetben meglehetősen összetett: akadnak olyan alapok, melyekbe bármikor fizethetünk be pénzt, kivenni azonban csak bizonyos időközönként (havonta vagy negyedévente) lehet.

Léteznek persze klasszikus zártvégű alapok ebben a kategóriában is, ami annyit jelent, hogy ezek jegyeitől a befektetők a lejárat előtt csakis tőzsdei ügylet keretében szabadulhatnak meg, a parketten pedig a kereslet és kínálat alakulása határozza meg az árat. Éppen ennek köszönhetően fordulhat elő, hogy a nettó eszközértékhez képes lényegesen alacsonyabb árfolyamon, azaz diszkonttal is lehet vásárolni.

A zártvégű konstrukciónak az lényege, hogy az alapnak nem kell likvid pénzeszközöket tartania, hogy bármikor eleget tudjon tenni a pénzt kivenni kívánó befektetők kérésének. Emellett az alap vehet fel hitelt, hogy még több bankhitelbe fektessen, ezzel persze a hozam mellett a volatilitás is nő. (Egyes zártvégű alapok már hagyományos bóvli kötvényekbe, fejlődő piaci kötvényekbe és túlzottan kockázatos bankhitelekbe is beleugranak, vannak azonban olyan konzervatív alapok, melyek portfoliójának 95%-át a jó minőségű vállalati adósság teszi ki.)

Fontos, hogy az ehhez hasonló befektetési lehetőségeket sose az egyetlen aranybányaként értékeljük, hanem a kamatemelés elleni védekezés, a fedezeti ügylet lehetőségét lássuk bennük és diverzifikáljuk portfoliónkat segítségükkel.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem