9 °C Budapest

Ingyenes bankszámla? Új csomagokkal rukkolt elő az Erste Bank

Pénzcentrum
2007. június 7. 11:28

Három új számlacsomagot vezetett be az Erste Bank június 1-jétől, mely lépéssel a pénzintézet deklarált célja, hogy jobban igazodjon az ügyféligényekhez és kedvezőbb díjszabást biztosítson - tudtuk meg a sajtótájékoztatón.

Az Erste Bank szeretné minél szélesebb kör számára elérhetővé tenni a banki szolgáltatásokat, a magyar lakosság közel egyharmada ugyanis nem rendelkezik bankszámlával. A bank a kutatási eredmények fényében pontosan céloz: létrehozott egy kifejezetten gyerekeknek és egy nyugdíjasoknak szóló számlát is. Sztanó Imre, a bank lakossági üzletágvezetője kiemelte, hogy az Erste a lakossági számlavezetés terén jelenleg 12%-os piaci részesedéssel rendelkezik.

A bank kutatásai szerint ügyfeleinek kb. háromnegyede tekinti az Erstét főbankjának, a bank azonban ezen ügyfelek közül nem mindenkit tekint saját mérése szerint aktívnak. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a magyar lakosság nem túl aktívan használja még a főbankszámláját sem. Az Erste ennek javítása irányában igyekszik lépéseket tenni, ezt célozzák az új számlacsomagokhoz kapcsolódó kedvezmények is.

A legjelentősebb újítás azon ügyfeleknek kedvez, akik még nem aktív bankszámla használók. Számukra az Erste Szorgos néven kínál egy 219 forintos havidíjú csomagot, mely esetén aktív használattal az ügyfél le is nullázhatja az alapdíjat. Aktív használatnak itt az minősül, ha az adott számláról havonta 3 csoportos beszedési megbízás és 3 NetBankon keresztüli átutalási megbízás teljesül. Amennyiben ezen feltételek fennállnak, a havidíj elengedése mellett a havi első Erste ATM-ből történő pénzfelvétel is díjmentessé válik. (A bűvös 6-os szám akár 6 csoportos beszedési megbízással is kijöhet.) Jelenleg ez a szám a bank aktív számlavezetői között 5,6, így az Erste egyáltalán nem tartja teljesíthetetlennek a 6-os küszöböt.

A 14 év alatti gyermekeket a bank a Cseperedő számlacsomaggal célozza meg, melynél a megtakarítás a normál megtakarítási számlák kamatainál magasabb szinten (jelenleg 6,2%-kal) kamatozik, ha az adott hónapban a szülői befizetések elérik az ötezer forintot. Ennek a számlának nincs számlavezetési díja és az összegyűlt megtakarítás mindenféle korlátozás nélkül felhasználható.

A Senior nevű új számlát a nyugdíjas-igazolvánnyal rendelkező ügyfeleknek kínálja a bank. Amennyiben egy adott hónapban a bankszámlára legalább 50 ezer forint egyösszegű jóváírás, azaz nyugdíj érkezik, a bank 169 forintra csökkenti a havidíjat, valamint elengedi egy csoportos beszedési megbízás és egy ATM készpénzfelvétel díját. Az Erste ügyfeleinek kb. 6-6%-a tartozik a nyugdíjas és a diák kategóriába. A nyugdíjasok meghódítása terén a bank erősen szeretne támaszkodni a postai csatornára - hangsúlyozta Sztanó Imre. A bank tapasztalatai szerint egy nyugdíjas ügyfél havonta átlagosan csak egyszer vesz fel készpénzt, azaz leveszi a nyugdíját egyben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bank elektronikus diákszámlája továbbra is megmarad, neve azonban Szemeszter-re módosul. Az On-line számlacsomagot szintén megtartja a bank, ennek havidíja abban az esetben lesz 0 Ft, ha az ügyfél látra szóló és a számláról lekötött betétjének átlagegyenlege az adott hónapban eléri a 3 millió Ft-ot. (Ma az átlagos lekötött betét a banknál 2 millió forintra rúg.)

Sztanó Imre kiemelte, hogy az akciós lépésekkel elmozdultak az alapszámla irányába, azaz bizonyos feltételek teljesülése esetén lehetővé teszik mindenki számára az ingyenes számlavezetést.

A korábban meglévő számlacsomagokat megtartja a bank, de ezeket nem értékesítik tovább.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 18:00
Évek óta meghatározó arcai voltak az ébresztőműsornak.
Bankmonitor  |  2026. április 29. 12:33
Nehéz eligazodni a lakáshitelek, a Babaváró Kölcsön és a különféle támogatott konstrukciók között? A...
Holdblog  |  2026. április 29. 08:16
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem