38 °C Budapest

Állampapír alapok: kik voltak a legjobbak? - valahol besegít a forintgyengülés

Pénzcentrum
2005. október 17. 12:15

Az utóbbi napokban érdemi hozamkorrekció történt az állampapírpiacon. Az utóbbi két hétben a hozamok 25-35 bp-tal emelkedtek, ami pl. egy 10 éves papírnál több mint 2%-os árfolyamveszteséget jelent. Úgy tűnik, hogy a hosszú hozamesési trend véget ért, a következő heteket, hónapokat a nagyobb hozamingadozások jellemezhetik a forintárfolyam megnövekedett volatilitásával. A MAX index éves hozama szeptember közepén még jóval 20% felett volt, jelenleg 16% körüli. Az RMAX (mely a rövid állampapír-befektetések referencia indexe) hozama ennél szerényebb, 10% körüli, ugyanakkor itt a hozamalakulás lényegesen stabilabb.

Az alábbiakban listát állítottunk össze a forintban jegyzett állampapíralapok éves hozamteljesítménye alapján. A kategorizálásnál a Bamosz besorolást vettük alapul, a hozamadatokat a szövetség adatbázisából vettük.

Látható, hogy a legjobb éves teljesítménnyel a hosszú kötvényalapok rendelkeznek, ugyanakkor 3 hónapos időtávon már a rövidebb kötvényalapok és a pénzpiaci alapok teljesítettek jobban az átlag alapján. Ennek oka a bevezetőben említett piaci korrekció (hozamemelkedés), mely a nagyobb érzékenységű hosszabb alapokat jobban érinti.


A táblában látható, hogy az egyes alapok (portfóliómenedzserek) különböző módon készültek fel a korrekciós időszakra. Az éves alapon legjobb teljesítményt nyújtó OTP Maxima feltehetően továbbra is jelentősebb mennyiségű hosszú lejáratú állampapírt tartott, melynek eredménye a rövid időszakra számított hozam kedvezőtlenebb alakulása lett. A Budapest II. Kötvényalap ezzel szemben feltehetően jókor csökkentett "kitetteséget", csoportosította át befektetéseit rövidebb lejáratú papírokba (esetleg külföldi kötvényekbe), melynek eredménye a 3 hónapos időtávon is viszonylag magas hozam. A hosszú kötvényalapoknál az Aegon Nemzetközi és az MKB Nemzetközi éves szinten elmaradt, ugyanakkor a forintgyengülés miatt rövid távon a legjobb számokat találhatjuk a nevek mellett.

A rövid kötvényalapoknál a korábbi megállapításokhoz hasonlóakat tehetünk. A rövid hozamoknál itt is besegített a forintgyengülés a nemzetközi befektetésekkel rendelkező alapoknál (Budapest Nemzetközi). A hosszú alapokhoz képest az éves és fél éves hozamok jellemzően alacsonyabbak, de a 3 hónapos már magasabb. A pénzpiaci alapoknál az egyes időtávokra számított hozamteljesítmény közötti különbség a legkisebb, melynek oka ezek kisebb kockázata és stabilabb teljesítménye.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kilátásokat tekintve piaci szakértők esetleges további forintgyengülésről és jelentősebb hozamingadozásról beszélnek. Egyelőre nem egyértelmű, hogy a hozamemelkedés egy újabb és felfelé irányuló trend kezdete, vagy csak egy korrekció, és a kialakult szint körül le- és felfelé ingadoznak a hozamok. Az ajánlásokban leginkább pénzpiaci alapok szerepelnek, emellett érdemes elgondolkodni a külföldi eszközökkel rendelkező befektetési alapok jegyeinek tartásán is (védekezés a forint gyemgülése ellen).

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 29. 11:03
A piaci vállalkozói hitelek jelentős részének a kamata változó, mértéke a rövid futamidejű bankközi...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
MEDIA1  |  2026. június 28. 10:34
A hazánkban népszerű motorsportokra fókuszáló online hírportál friss dizájnnal, átalakított struktúr...
iO Charts  |  2026. június 28. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Rivian részvény az elmúlt évek egyik leglátványosabb tőzsdei ki...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 29. hétfő
Péter, Pál
27. hét
Június 29.
Nemzetközi Duna-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?