6 °C Budapest

Pörög a házhoz szállítás a koronavírus miatt: ennyit keres egy ételfutár Budapesten

2020. március 13. 18:45

Fokozott higiéniai intézkedéseket vezettek be a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében az ételkiszállító cégek, amelyek a forgalom növekedésére számítanak. A Netpincér az MTI megkeresésére közölte, hogy jelenleg a vállalat több mint kétezer futár partnerrel áll kapcsolatban, és felkészült az emelkedő forgalomra, jelenleg is tart a futárok folyamatos felvétele.

A vállalat felületén mintegy kétezer étteremből lehet rendelni, országosan több mint 800 településről, amelyek közül 23-ban üzemel már a Netpincér saját futárszolgálata is - tették hozzá. A vállalat szerint a házhoz szállítás jó lehetőség azoknak az éttermeknek is, amelyeknek esetleg a járvány hatására visszaesett a forgalmuk. A társaság a most jelentkező éttermek csatlakozását felgyorsította a rendelések mielőbbi fogadása érdekében. Megjegyezték, hogy a rendelések száma a vírust megelőzően is folyamatosan nőtt, így nehéz megállapítani, hogy az elmúlt pár hét növekedéséhez mennyiben járult hozzá a járvány.

A koronavírus-járvány miatt a Netpincér számos óvintézkedést vezetett be, amelyeket partnereinek is javasol. A fokozott higiéniás intézkedések betartása mellett javasolják a közeli fizikai kapcsolat kerülését, az eszközök, valamint a kiszolgálási területek naponta többszöri fertőtlenítését minimum 60 százalékos alkoholtartalmú tisztítószerrel, valamint a futárpartnereknek kézfertőtlenítőket is beszereztek. A rendelések bármikor - nem csak a járvány alatt - kiegyenlíthetők interneten bankkártyával és SZÉP-kártyával is, így aki szeretné, akár teljesen elkerülheti az érintkezést a futárral.

Ahogy arról korábban a Pénzcentrum beszámolt, Magyarország szinte összes nagyvárosában toboroz ételfutárokat a Netpincér Go. A hivatalos ajánlat szerint a leendő dolgozó szinte teljes mértékben magának oszthatja be az idejét, ám mindezt saját járművel kell megoldania. Az állásajánlat szerint 2 550 forint nettót is meg lehet keresni óránként, ami 40 órás munkahetekkel számolva 408 000 forintot jelentene, borravaló nélkül (!) havonta. Igaz, az embernek egyéni vállalkozónak kell lennie, azaz minden kötelező járulékot magának kellene fizetnie. Mutatjuk az összes részeltet.

A Teletál Ételfutár Kft. egyelőre nem tapasztal érdemleges változást a forgalomban. Úgy vélik, ha az emberek otthonmaradásra kényszerülnek, akkor nem szívesen járnak majd el vásárolni, és biztonságosabbnak érzik majd, hogy az ételt házhoz rendeljék. Ezért rohamra számítanak, amelyre a megerősített munkaerőállománnyal, valamint jelentős alapanyag-tartalék felhalmozásával készülnek - közölték az MTI-vel. A termelőüzemükben alapvetően nagy hangsúlyt fektetnek a higiéniára, folyamatos a szájmaszk és a gumikesztyű használata, a fertőtlenítés. Mindezek mellett folyamatos a dolgozók hőmérsékletének mérése, és fokozottan figyelik is őket - tájékoztatott a cég.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A koronavírus miatt a Wolt bevezeti az "érintésmentes" étel házhozszállítást. Közleményük szerint az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legutóbbi állásfoglalása szerint a koronavírus járvány ideje alatt ez a legbiztonságosabb élelembeszerzési forma. Az ételkiszállító Wolt ezzel összhangban lehetőséget biztosít arra, hogy a kiszállítás során az ügyfél ne is találkozzon a futárral. "Miután az applikációban kiválasztjuk és megrendeljük az ételt, ugyanott kifizetjük az árát, majd a megjegyzés rovatban jelezzük a futárnak, hogy hová kézbesítse az ételt. Kézenfekvő megoldás a bejárati ajtó előtti küszöb, ahová nyugodtan kimehetünk, miután elment, anélkül, hogy bárkivel is érintkezni kéne. Ezáltal teljes egészében érintésmentes és biztonságos lesz az ételkiszállítás" - mondta a Pénzcentrumnak Tajta Ákos, a Wolt ügyvezető igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm