14 °C Budapest

Ez minden magyar álma: 5 hónapos képzéssel, milliós fizu várhat

2019. június 20. 15:33

Az elmúlt három évben több mint hússzorosára bővült itthon a jellemzően 4-5 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma. Ezek az úgynevezett bootcampek tavaly több mint 500 hallgatónak adtak képesítést, idén pedig már nagyjából 750, főként 21 és 45 év közötti életkorú diák kezdhet új karriert programozóként néhány hónap tanulás után. A bootcampek egy része ráadásul hallgatói elhelyezkedését is garantálja, méghozzá az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők bérével megegyező, minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért. Ez pedig a tapasztalatok szerint 3-4 év után átlépheti az 1 millió forintot is.

A junior szoftverfejlesztőket képző PROGmasters a budapesti - legalább egy nappali tanfolyamot már lezárt, főként magyar nyelvű, helyszíni oktatást kínáló - programozóiskolákat hasonlította össze. A 6 legfontosabb tudnivaló a Codecool, a Green Fox, a PROGmasters, a [r]eaktorlabs, a Training360 és a Progmatic által szervezett képzések típusairól, árairól, a felvételi feltételekről, a fizetésekről és a garanciákról.

1. Minimum 4-5 hónap folyamatos tanulás a karrierváltás ára

A vizsgált fővárosi bootcampek képzése nappali rendszerű, ami azt jelenti, hogy a hallgatók jellemzően 4-5 hónapon keresztül minden hétköznap 6-8 órát tanulnak az iskolában. Ettől egy bootcamp gyakorlata tér el lényegesen: a Codecool másfél évig tartó képzése 1 éven keresztül minden második héten napi 6 óra iskolai oktatásból, majd 6 hónap szakmai gyakorlatból áll. 

2. Akár 0 forinttal is el lehet végezni a képzéseket 

A bootcampek tandíjai nagyon eltérőek: az ingyenes tanfolyamtól a közel nettó 3 millió forintos képzésig terjed a kínálat, de átlagosan nettó 1 millió forint körül alakul. Ugyanakkor szinte minden iskola biztosít egy 18-24 hónapos, halasztott részletfizetési konstrukciót. Ennek köszönhetően a tandíjat csak a szoftverfejlesztői karrier megkezdése után kell elkezdeni visszafizetni, így pár tízezer, vagy akár nulla forint befizetése mellett is elvégezhetőek a tanfolyamok. Viszont a halasztott fizetést választó hallgatóknak jellemzően 1 éves hűségidőt kell vállalniuk új munkahelyükön, míg azok, akik előre kifizetik a tandíjat, több helyen is jelentős kedvezményt kapnak.

Két iskola kínál ingyenes képzést. A 2 év hűségidőt vállaló diákok díjmentesen végezhetik el a [r]eaktorlabs tanfolyamát, míg a Training360 nettó 1,5 millió forintos tandíját csak akkor kell kifizetnie a hallgatónak, ha nem végzi el a képzést, vagy nem fogadja el az iskola partnerei által ajánlott állást.

3. Az angol kötelező, de van, ahol a programozási alapképességek is

A bootcampek többsége nem vár el semmilyen informatikai vagy matematikai előképzettséget a jelentkezőktől, viszont mindegyik elvégzéséhez szükséges a legalább középfokú angoltudás. Emellett az iskolák felmérik a leendő hallgatók kognitív képességeit, motivációit, problémamegoldó, kommunikációs és kapcsolatteremtő készségét, továbbá a csapatmunkára való nyitottságát is. A PROGmasters ezeken túl a felvételizők programozási alapképességeit is vizsgálja egy szakmai teszt segítségével. 

A programozási felvételihez minden felkészítő tananyagot ingyenesen biztosítunk, így a vizsgára a teljesen más területen, például pszichológusként, marketingesként vagy szociális munkásként dolgozó jelentkezők is eredményesen fel tudtak készülni pár hét alatt. A szigorúbb előszűrésnek köszönhetően viszont az elmúlt 3 évben végzett 125 hallgatónk 97 százaléka számára találtunk junior programozói állást, a többiek pedig maguktól helyezkedtek el

- mondja Filep Szabolcs, az összehasonlítást készítő PROGmasters vezetője.

"A sikeres felvételihez szükséges alapszintű programozási tudás azért fontos, mert így a résztvevők nagyjából azonos tempóban tudnak haladni, és egymást segítve tudják gyakorolni a csapatban történő programozást, már a képzés első napjától kezdve" - teszi hozzá Filep Szabolcs.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

4. Pár év alatt a havi 1 milliós fizetés is elérhető 

A vizsgált bootcampek minimum bruttó 350 ezer forint körüli kezdő fizetést ígérnek végzett hallgatóiknak, ami nagyjából megegyezik az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők keresetével. 

"Statisztikáink szerint ráadásul a nálunk végzett hallgatók felének találtunk olyan munkát, amellyel havi bruttó 400-550 ezer forintot kerestek kezdőként, és jövedelmük pár éven belül eléri a bruttó 600 ezer és 1,2 millió forint közötti bért" - mondja a szakember.

5. Van állásgarancia? 

A hazai bootcampek célja, hogy a versenyszférában helyezzék el a végzős diákokat, erre több iskola pénzügyi garanciát is vállal. A Codecoolnak és a Green Foxnak maximum fél éve van arra, hogy olyan munkahelyet találjon a végzősöknek, amely legalább az ígért bruttó fizetést kínálja számukra. Ha ez nem sikerül, nem kell kifizetni a képzési díjat. A PROGmasters pedig azt vállalja, hogy végzett hallgatói 3 hónapon belül minimum bruttó 350 ezer forintot fizető szoftverfejlesztői állást kapnak, és a tandíj felét elengedi, ha ez valamiért mégsem teljesül.

6. Akik még nyáron belevágnak, januárra már szoftverfejlesztők lehetnek

Az összehasonlításban szereplő bootcampek honlapján elérhető információk szerint a Codecool 18 hónapig tartó képzésébe kéthetente lehet becsatlakozni. A Green Fox és a Progmatic legközelebb szeptember 9-én indít tanfolyamot, előbbire július végéig lehet jelentkezni, utóbbira pedig folyamatosan zajlik a kiválasztás. A PROGmasters az 5 hónapos, augusztus végén induló képzésére július 14-ig várja a diákokat, akik így akár már a jövő év elején megkezdhetik programozói karrierjüket.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm