2019. július 16. kedd Valter
HR Centrum

600 ezres fizetésért is csak nehezen találnak eladót a pesti üzletekbe


Van, ahol 600 ezres fizetést is megajánlanak az eladóknak, persze, bruttóban, ezzel lepipálják még az Aldit is. Már az életkor sem számít: jöhetnek a korosabbak is a boltba. Azért persze ha nincs is akkora baj, mint a szakszervezet mondja, messze nem rózsás az eladóhelyzet a boltos világban. Boltos bér látlelet készített a Blokkk most apróhirdetésől.


Nyáron persze hogy jobban kell az eladó, pénztáros, árufeltöltő a boltokban, hiszen menne szabadságra a dolgozó onnan is, emellett kinyitnak a szezonos boltok. Azért akkora baj nincs, hogy be kellene a boltot zárni, de nyilván sokkal nehezebb, mint februárban, vagy októberben. Szaporázzák is az álláshirdetéseket a boltosok: július első felében járunk, éppen borongósabb az időjárás, lehet vásárolni, a strand ilyentájt kevésbé vonzó - olvasható a Blokkk.com közleményében.

Az elmúlt években - akkor is volt munkaerőhiány - a statisztika szerint nem esett a létszám nagyot a boltokban nyáron, és jöttek szép számmal a diákmunkások. Vannak boltok, amelyeket ők visznek nyáron, például Balaton parton, a nagy láncoknál. A nemzetgazdasági átlagnál ugyanakkor kisebbek a boltos bérek más szakterületekhez képest, de nem csak nyáron, hanem az év minden napján.

De hát tény, ami tény, ezerrel keresik az eladókat. Most az apróhirdetések között vadászgattunk, kik is hiányoznak legjobban a boltból. A céges honlapokon egyébként nem csillapodott az eladókeresési láz, de hát az apró az apró, itt jobban kitárulkoznak a boltosok, kiket is akarnak a pult mögött látni. Például a szezonos boltban többet kell adni, ez azért kitűnik, a vásárlók szerint az árakból is látszik ez. Van, aki úgy hirdet, hogy fiatal, vagy idősebb munkatársat egyaránt szívesen fogad. A ruházati boltban természetesen kell a csinos megjelenés. Van, ahol a jó kedély, pozitív életfelfogás az igény, az ajánlott fizetéstől nyilván sok függ, tesszük ehhez hozzá. Van, aki a "nincs" szót nem ismerő munkatársat keresi. 

Van 600 ezres eladós fizuajánlat is, többen pedig lepipáljál Aldiékat

A véletlenszerűen kiválasztott bolti eladókat kereső hirdetésekből kitűnik, hogy nagy a szórás a boltos fizetések között. A statisztika rideg 244 ezer forintos átlaga mögött akad takargatni, vagy mutogatni való bőven. Látható, a élelmiszerboltosok jobban fizetnek, főleg a pékségek. A fővárosban magasabbak a boltos bérek, de a Balatonon is vastagabban fognak a ceruzák.

A hirdetők többsége persze csak annyit mond, hogy "versenyképes" a fizetés, amit ad. Jó néhány esetben homály fedi a különféle pótlékok kérdését, de végül is az álláshirdetéseket böngészőket megragadhatja a feltüntetett kereseti lehetőség, a részletek pedig később - legkésőbb az első fizetés kézhezvételét követően - kiderülnek. 

JÓL JÖNNE 800 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 800 ezres forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 17 775 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen nyújtja (THM 13,41%), de nem sokkal marad el ettől a K&H 18 198 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cetelem, az OTP, valamint a CIB konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2019. 07. 15. 09:02
Egyéni cég átalakulása

Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény módosítása lehetővé...

y2ycoaching
2019. 07. 15. 06:25
Egy pakli tükör

A héten meghívást kaptunk egy workshopra, „visszajelzés megoldásfókusszal” címmel. Megmondom...

coachco
2019. 07. 13. 07:11
Gondoltam, nem megyek Amerikába - csak olvasok (és írok) róla

Biztos sokaknak megvan Wahorn András rendszerváltás körüli 'klasszikusa', az Emigráns dal, ami...

legacykft
2019. 07. 12. 09:00
Zero waste a csapatok fejlesztésében

Manapság a bolygónk egyre romló helyzetétől, mindenféle elrettentő eredményeket felmutató tanulmányoktól...

jobangel
2019. 07. 11. 06:00
Mi valós indok a „túlképzettség” fogalma mögött?

A CV lebutítása, hogy ne látsszon, hogy túlképzett emberünk, rendszeres probléma, régen ilyen...

happyhunter
2019. 07. 08. 19:38
Csapatéptő térerőn innen és túl…

Azt szeretem a Jobsgardenben, hogy folyton változik. Közel sem vagyunk tökéletesek, de gondolkodunk...

hrdoktor
2019. 07. 08. 07:07
7 tipp, hogy a laptopozás ne terhelje a gerincet

A sok laptophasználat hát- és nyakfájdalmakhoz vezethet. Mit tehetünk, hogy elkerüljük ezeket...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk