7 °C Budapest
Credit card,Credit card payment,concept

Minimálbér emelés 2023: ennyi lehet jövőre a minimum jövedelem Magyarországon

2022. október 14. 09:16 1 perc

Országszerte megkezdődtek a minimálbértárgyalások: a szakszervezetek minimumelvárása az inflációval megegyező mértékű emelés, amibe talán még a munkaadók is belemennek, ha nem változik meg drasztikusan a munkaerőpiaci helyzet a következő hónapokban – számolt be a VG.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondása szerint elkezdett körvonalazódni egy konszenzus a szociális partnerek között a minimálbér tárgyalások kapcsán. A munkavállalói oldal szerint az inflációnál kisebb mértékű növekedést nem tudnak elfogadni, amit a jelek szerint a munkaadók is elfogadnának.

A tárgyalások legnagyobb kérdése azonban az infláció mértéke, hiszen erről pontos adatot sem a Pénzügyminisztériumtól, sem a Magyar Nemzeti Banktól nem kaptak a partnerek. A jegybank szeptemberi inflációs jelentését tudják így alapul venni, ami 11,5 és 14 százalék közötti fogyasztóiár-emelkedést jósolt.

Ha ezeket a számokat vesszük figyelembe, akkor jövőre legrosszabb esetben is bruttó 223-228 ezer forint lenne a minimálbér, míg a garantált bérminimum összege 290-296 ezer forintra emelkedne.

A munkaadók Palkovics Imre elmondása szerint egyedül akkor elégednének meg ennél kisebb mértékű emeléssel, ha nagyon fenyegetne a munkanélküliség.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nyilvánvaló, hogy önként és dalolva nem engedhetik a létminimum alá a minimálbér nettó tartalmát, ez egy sarokpontja a megállapodásnak

– tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?