A víz- és áramellátás romlása miatt megnőtt egészségügyi kockázatokra figyelmeztette a Kubába utazókat és ott élőket a kubai amerikai nagykövetség pénteken.
A magyar fizetések többszöröséért lehet elhelyezkedni külföldön ápolóként. Egy munkaközvetítő cég képviselője szerint bár ehhez nyelvtudás kell, de a kinti körülmények is sokkal jobbak: míg egy ápolóra itthon 30-40, Németországban 3-5 beteg jut.
Külföldön a magyar fizetések többszöröséért lehet elhelyezkedni egészségügyi szakdolgozóként, de ehhez nyelvtudás kell. A Házipatika.com-nak Gruber Rita, egy dubaji és bécsi központtal működő munkaerő-közvetítő cég képviselője azt mondta, az a diplomás ápoló és/vagy szakápoló esélyes a jó állásra, aki jól beszéli az adott ország nyelvét, és elhivatott.
Egy fiatal nő, Andrea saját példája alapján azt mondta: Nagy-Britanniában a végzettségnél fontosabb a munkabírás. Ő tíz éve bölcsészként kezdett az ápolási munkába (carer), ma pedig már intézményvezető egy civil szervezet idősgondozó hálózatánál. Azt Gruber Rita is megerősítette, a brit egészségügyben mindig lesz munka, mert hatalmas az emberhiány. A szakember konkrét számokat is mondott, mennyit lehet keresni ápolóként külföldön:
Egy müncheni kórház frissen végzett szakápolója bruttó 3300 eurós, azaz 1,3 millió forintos kezdő fizetést kap
- mondta. Magyarországon bruttó 408 ezer forintos kezdő fizetésre számíthat úgy, hogy már jelentős béremelések is voltak az elmúlt években. Ráadásul külföldön vonzóbbak a munkakörülmények is, míg egy ápolóra itthon 30-40, Németországban 3-5 beteg jut, és ehhez segítőik, asszisztenseik is vannak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Bakó Pál, a Szegedi Egyetem Ápolási Tanszékének mb. tanszékvezető-helyettese arra számít, hogy a jövőben többen felvételiznek diplomás ápolónak, mert a végzettek az elmúlt években Németországba, Ausztriába, Svájcba, kisebb számban Skandináviába mentek dolgozni. Ugyanakkor a szakember nem számít tömeges felmondásra május végén, mert voltak béremelések, noha szerinte is szükség lenne továbbiakra, főleg az idősgondozás, az alapellátás és a hiányszakmák területén.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







