7 °C Budapest
A group of young university students concentrating carefully on their professor during a lecture.

Kijött a friss rangsor: újra a világelitben a magyar egyetem

2021. június 10. 12:28

Június 8-án vált nyilvánossá a londoni QS cég nemzetközi egyetemi kiválósági rangsora, amin a Miskolci Egyetem először tavaly tűnt fel. A QS a világ százezernél is több felsőoktatási intézménye közül idén 1300 egyetemet tartott érdemesnek a rangsorban való szerepeltetésre, köztük a Miskolci Egyetemet is.

A tavalyi évhez képestösszességében5százalékpontot léptünkelőre a relatív kiválósági listán. A ME az egyik legnagyobb sikert azzal érte el, hogy 53 százalékkal növekedett a 2014-2019-es időintervallumhoz képest a 2015-2020-as években a ME oktatói-kutatói által publikált közleményekre kapott független hivatkozások száma a Scopus nemzetközi tudományos adatbank adatai szerint, amit a QS is használ.

A másik kimagasló eredményünk a nemzetközi hallgatók arányának növekedése egyetemünkön az elmúlt évben, ami az adott kategóriára kapható QS pontok 51 százalékosnövekedéséhez vezetett. Az eredményekre reagálva Prof. Dr. Horváth Zita rektor úgy fogalmazott:

Az eredmények az itt dolgozó, kutató és oktató kollégák közös erőfeszítéseinek köszönhető. Természetesen nem dőlhetünk hátra, hiszen nemcsak be, ki is lehet kerülni innen. Bízom benne, hogy a következő években még tovább javítjuk pozíciónkat a különböző nemzetközi rangsorokban, ezt a célt szolgálja a jelenleg is zajló nemzetköziesítési stratégia, nem beszélve az egyéb fejlesztésekről, amelyek részben az infrastruktúrát, részben a kutatás-fejlesztést szolgálják

- mondta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem