Minden gát átszakadt: őrületes folyamatok indultak be a magyar munkahelyeken

2019. november 26. 18:33 4 perc

Egyre nő a közepes és nagyvállalatok fluktuációja a legérintettebb szektorokban. 2018-ban 36 százalék volt az átlagos fluktuáció, 2019-re már 41 százalék az előrejelzés. Azonban az átlagon belül erős szórás tapasztalható. A munkaerő-kölcsönzés jelentősen megdobja az adatokat - derül ki egy friss kutatásból.

A HR-Evolution Kft. fluktuációbenchmark-kutatáss 81 feldolgozóipari, kereskedelmi és szolgáltató közepes és nagyvállalat háromévnyi fluktuációs adatait és fluktuációkezelési gyakorlatát vette mélyvizsgálat alá. A vizsgált cégek több mint 85 ezer főt foglalkoztatnak. A kutatás célja, hogy viszonyítási alapot szolgáltasson a cégek fluktuációs adatainak összevetéséhez.

A fluktuáció egyre nő

A vizsgált vállalatok körében 36 százalék volt az átlagos éves fluktuáció 2018-ban. A legmagasabb, 37 százalék Nyugat-Magyarországon, míg Közép-Magyarországon 35 százalék, Kelet-Magyarországon pedig 32 százalék volt a tavalyi éves átlagfluktuáció. Az eltérések persze ágazati szinten is jelentősek. A legmagasabb a feldolgozóipar fluktuációja, 41 százalék, míg ennél lényegesen alacsonyabb, 28 százalék a szolgáltatások területén, 20 százalék pedig a kereskedelemben. A fluktuáció a fizikai dolgozók körében 48 százalék, míg a szellemi dolgozóknál 14 százalék.

Brutális értékek a kölcsönzött állományban

A vizsgált cégek mintegy fele (49%) alkalmaz kölcsönzött munkaerőt. A kölcsönzött állomány fluktuációja kiugróan magas, 173 százalék volt 2018-ban. Ez a brutális mértékű fluktuáció kihat a saját állományra is. A kölcsönzött munkavállalókat foglalkoztató cégek esetében a saját állomány fluktuációja 31 százalék, míg ahol nincs kölcsönzés, ott 23 százalék.

A probléma egyre kritikusabb. A fluktuáció optimális szintje átlagosan 7-11 százaék között van. 12 százaélk felett már komoly veszteségeket okoz, 30 százalék felett pedig azonnali beavatkozásra lenne szükség

- mondta Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelés-szakértő, a kutatás vezetője.

Gyorsuló fluktuációs spirál

A fluktuáció szintje egyébként évről-évre nő, 2016-ban 31 százalék volt, 2017-ben 33 százalék, 2018-ban 36 százalék, 2019-re pedig 41 százalékos fluktuációt várnak a megkérdezett vállalkozások. Az évek során csak kevesen reagáltak jól a munkaerőhiány kihívásaira. A késlekedő vagy rossz reakciók miatt a legtöbben tovább görgették a problémát és fluktuációs spirálba kerültek. A munkaerőhiány többletmunkához vezetett, ami túlterheltséget és feszültségeket okozott, ami újabb felmondásokat eredményezett, tovább gerjesztve a fluktuációt. A vezetők frusztráltak, hogy nem teljesül a termelési darabszám, így az árbevétel sem - szemléltetette a helyzetet a szakértő.

Csélcsap munkavállalók

A munkavállalók elvándorlása a munkaviszony első három hónapjában a leggyakoribb, az állomány 12-20 százaléka lép ki ebben az időszakban. Ami aggasztó, hogy hasonló arányú, 16 százalék az 1-3 éves munkaviszony után kilépők aránya. Ez azért különösen fájó egy vállalat életében, mert a hosszabb ideje a vállalatnál dolgozó munkavállalóval egy időben értékes tudás és tapasztalat is távozik a cégtől. Igaz, ahogy ment, úgy vissza is jöhet, hiszen a vizsgált cégek szinte mindegyikével (97%) előfordult már, hogy visszatért hozzájuk a korábban kilépő munkavállaló - mondta a szakértő.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A pénz az alibi

A válaszadó cégek 90 százaléka szerint a vezető kilépési ok a más vállalatok által kínált magasabb fizetés, szellemieknél és fizikaiaknál egyaránt. A pénzen kívül a fizikai munkavállalók felmondásai inkább az egészségi okokhoz, a nehéz, monoton munkához, a rossz betanításhoz és a nem megfelelő munkarendhez köthetők, míg a szellemieknél a vezető felmondási ok az előrelépési lehetőségek hiánya. Csikós-Nagy Katalin szerint azonban a pénz csak alibi. A kilépő munkatársak nem akarnak magyarázkodni, kerülik a nézeteltérést, ezért a legtöbbször nem árulják el a felmondás valós okát.

A fluktuációkutatás rámutatott, hogy a munkavállalók szerint a felmondás első számú oka a csalódás, hogy a munkaadók nem tartották be, amit ígértek. Persze fontos a pénz is, de nem az elsődleges ok.

Normává váló irreális igények

A válaszadó munkáltatók 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a munkavállalók igényei sokszor irreálisak a munkáltatóval szemben. Azonban az átlag mögött itt is jelentős eltéréseket találunk. Kelet-Magyarországon 64 százalék gondolja így, míg Nyugat-Magyarországon 33 százalék, Közép-Magyarországon 37 százalék, azaz sokkal jobban elfogadják az új munkaerőpiaci igényeket.

"Amikor már tömegesen találkozunk irreálisnak tűnő igényekkel, akkor lehet, hogy a piaci igények változtak és egy trenddel van dolgunk. Az erős, országos trendeket nem lehet figyelmen kívül hagyni anélkül, hogy hátrányba ne kerülnénk a munkaerőért folyó versenyben. Márpedig ma sok ilyen trend van, ami a rugalmatlanabb cégeket egyre nagyobb kihívások elé állítja" - magyarázta a szakértő.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29