12 °C Budapest

Lassan elfogadják a kisker törvényt: még mindig nem tudjuk, mi lesz benne

2017. április 11. 19:33

Az elmúlt három hétben semmilyen érdemi információ nem derült ki a március közepén ismertetett kiskereeskedelmi javaslatcsomagról, miközben sajtóinformációk szerint az előkészületek folytatódtak. Az OKSZ szerint továbbra is elsősorban a vásárlók érdekeit kell szem előtt tartani, de a javaslatcsomag ütközik a vásárlók érdekeivel is. A kötelező létszámelőírás gyakorlatilag egy újabb adó lenne.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) megítélése szerint különösen súlyosan érintené a vásárlókat a reklámköltségek korlátozása, ami akár az ingyenes áruházi újságok terjesztését is fékezheti. Ez a javaslatban megfogalmazottakkal ellentétben meggátolná a tudatos vásárlást segítő tájékozódást. A reklámkiadások korlátozása nem csak a fogyasztók tájékozódását nehezíti meg, de magyar munkahelyeket is veszélyeztet. A tervezett kötelező létszámelőírás úgyszintén lehetetlen helyzetet teremtene. Az áruházak mindenütt maguk határozzák meg a szükséges létszámot, a munkaerőpiacon pedig - ez köztudott - egyébként sincs megfelelő szabad munkaerő. Így viszont a létszámkötelezettség előírása a pénzbeni megváltás lehetőségének tükrében, a garantált bérminimum 60 százalékának befizetésével, egy új közteher bevezetése lenne (olcsóbb a befizetés, mint a munkaerő felvétele).

Az OKSZ 2017. március 14-én a Miniszterelnökséggel és a Nemzetgazdasági Minisztériummal a kereskedelem szabályozásának kormányzati terveiről tartott eseményen írásban is átadta állásfoglalását az addig megismert javaslatokról. Észrevételeivel összefüggésben kérte, hogy a kormány adjon részletes tájékoztatást a szabályozási javaslatokról és ismertesse a terveket megalapozó hatástanulmányokat, hiszen ezek nélkül érdemi véleménycserét folytatni nem lehet.

Az egyeztetésen átadott kétoldalas összefoglalón túl eddig semmilyen hivatalos információt nem kapott az OKSZ, a kereskedelmi ágazat legnagyobb súlyú szakmai érdekképviselete. Újabb találkozó nem volt a szövetséggel, így a tervezetről érdemi egyeztetés nem volt. Sajtóinformációk szerint ugyanakkor a kereskedelem szabályozására irányuló előkészületek folytatódtak és a törvényjavaslatot rövidesen be is nyújtják az országgyűlésnek.

Az OKSZ megítélése szerint továbbra is elsősorban a vásárlók érdekeit kell szem előtt tartani a kereskedelem szabályozásával kapcsolatos kérdések vizsgálatában. Az eddig megismert javaslatcsomag azonban ütközik a vásárlók érdekeivel is, ugyanakkor a kis- és középvállalkozások helyzetét sem javítaná.

A szakmai javaslatokat, így például a kisvállalkozások nagyobb súlyú fejlesztési támogatását, vagy önmagában a kistelepülések boltjainak járulékkedvezményben részesítését megalapozottnak, előremutatónak tartja a szövetség, egyetértenek a kormánynak azzal a határozatával, mely egyidejűleg több intézkedéssel előmozdítja a közmunkások átterelését a versenyszférába.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az szövetség tagjai a dolgozók érdekeit eddig is előtérbe helyezték, hiszen az áruházláncok sorozatosan emelték kétszámjegyű ütemben az alkalmazottaik bérét. A legmagasabb béreket a fizikai dolgozóknak az ágazaton belül azok az áruházláncok adják, amelyek az OKSZ tagjai.

A szövetség hangsúlyozza, hogy tagjai jogkövető vállalkozások, minden alkalmazottat az előírásoknak megfelelően bejelentenek, utánuk a jogszabályokban meghatározott járulékokat befizetik a költségvetésbe, nyugtát vagy számlát pedig minden vásárlónak adnak. Az OKSZ ennek okán is azt kéri a kormánytól, hogy szakmai partnerként tekintsen rá, érdemben hallgassa meg szakmai érveit.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom