Megrohanták a Tescót az álláskeresők

Pénzcentrum
2012. október 26. 11:04

"Job rush", azaz állásroham, állásláz: így nevezik angolul azt, ha sokan (tömegesen) pályáznak egy adott pozícióra. A hírek szerint ilyen állásrohamnak volt részese az az 1800 jelentkező, akik egy hamarosan nyíló brit Tesco áruházba pályáztak. A gond csak az, hogy összesen 58 szabad pozíció van számukra.

1800-an jelentkeztek egy újonnan nyíló skóciai Tesco áruház álláshirdetéseire. A Killbride városban nyíló áruházban ugyanakkor mindössze 58 munkahelyet létesítenek - ez pedig azt jelenti, hogy minden egyes pozícióra 31-szeres túljelentkezés mutatkozott- számolt be az esetről az Evening Times című skót napilap.

A jelentkezők között nem csak olyanok voltak, akik már rendelkeztek eladói tapasztalattal, hanem olyanok is, akik egészen más területről érkeztek, az ingatlanügynököktől a diákokon át a leszerelt katonákig. Az áruházlánc HR-munkatársai végül 300 jelentkezőt küldtek a további fordulókba.

Az, hogy ilyen sokan jelentkeztek ugyanakkor a számok tükrében nem meglepő: a szigetország súlyos munkanélküliséggel küzd. 2,5 millió álláskeresőt tartanak nyilván, a munkanélküliség 8,1 százalékos.

Magyarországon is toboroznak az üzletláncok

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A magyar üzletláncok honlapján is találhatunk álláshirdetéseket: a Tesco jelenleg 65 pozíciót hirdet országszerte, leginkább bolti eladókat, pékeket, árufeltöltőket keresnek. Az Auchan 42 pozícióra keres munkatársat, köztük pékeket, pénztárosokat, eladókat. A SPAR-csoport honlapján 12 álláshirdetést találtunk, árufeltöltőket, szakeladókat, pénztárosokat keresnek.

Akik a kereskedelemben keresnek állást, érdemes a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján is nézelődniük: a munka.hu jelenleg 184 bolti eladói állást tesz közzé.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 11. 20:31