7 °C Budapest

Nettó 200 ezret követelnek a fiatal magyar orvosok

2011. március 29. 10:02 2 perc

Jövő évtől 200 ezer forintos nettő kezdő orvosi és 300 ezer forintos nettó szakorvosi bért követel a Magyar Rezidensszövetség - nyilatkozta Papp Magor, a szervezet elnöke a Magyar Nemzetnek. Amennyiben a kormány nem teljesíti bérkövetelésüket, akkor fontolóra veszik a csehországihoz hasonló tömeges felmondás lehetőségét.

A szervezet elnöke a napilapnak kifejtette: ma egy kezdő orvos körülbelül 85 ezer forintot visz haza, míg egy nemrég szakvizsgázott orvos 120 ezer forintot keres. Az emelés mértéke meghaladná ugyan a 100%-ot, de ez is csak tűzoltásra lenne elegendő, arra, hogy ne veszítsük el szinte teljes orvosegyetemi évfolyamokat - fűzte hozzá Papp Magor, aki szerint a béremelésnek már megtartó ereje is lenne. Amiben most élünk, az életpálya helyett kényszerpályának tekinthető - mutatott rá.

Papp Magor a napilapnak azt is elmondta, hogy jelenleg folynak az egyeztetések arról, hogy mit tesznek, ha a kormány nem teljesíti a bérkövetelésüket. A rezidensszövetség elnöke nem tartja kizártnak azt sem, hogy a cseh orvosokéhoz hasonló eszközzel próbálják meg kikényszeríteni a béremelést. Mint ismert, tavaly decemberben 4 ezer cseh orvos mondott fel, végül a kormány kompromisszumos megállapodásra jutott a szakszervezettel.

Korábban Nagy Ferenc, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke is úgy nyilatkozott, hogy egy friss diplomás pályakezdő esetében kétszázezer forintos nettó bért tartanak reálisnak. 

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?