7 °C Budapest

Százmilliós csalás - Áfa nélkül kereskedett az ügyeskedő cég

Pénzcentrum
2010. május 3. 13:32 2 perc

360 millió forintos adócsalás miatt indított nyomozást nemrégiben a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Nyomozóhivatala egy romhányi székhelyű cég ellen. A vizsgálat eddigi adatai szerint a Nógrád megyei betéti társaság 2007-ben és 2008-ban több mint 2 milliárd forint összegben bocsátott ki számlákat különböző cégeknek. A számlák ÁFA tartalmát azonban nem fizette meg.

A cég ellen számviteli rendjének megsértése miatt indult nyomozás. A gazdasági társaság 2007-es és 2008-as könyveléséből ugyanis több irat is hiányzott, amelyek nélkül a társaság pénzügyi helyzete nem volt áttekinthető.

A hiányzó adatokat, iratokat sem a tagok, sem a cég könyvelője nem tudta átadni a pénzügyőrségnek. A nyomozás során kiderült: a fenyő-, fűrészáru és cement forgalmazásával foglalkozó cég 2007 első negyedévében tett eleget utoljára áfabevallási kötelezettségének, tevékenységét azonban ezután is folytatta.

A beszerzett bizonyítékok alapján legalább 2008 októberéig. A nyomozás eddigi adatai szerint a cég 2007-ben 750 millió, 2008-ban pedig 1 milliárd 525 millió forint értékben bocsátott ki számlákat. A betéti társaság 2007 első negyedévi bevallásában azonban csak 173 millió forintos bevétel szerepelt, így az eddig felderített számlák alapján megállapítható: a betéti társaság több mint két milliárd forint (2.104.519.000) bevételt titkolt el az adóhatóság elől. És nem fizette meg a cég a 360 millió forint Áfa-t.

A Vám- és Pénzügyőrség a nyomozás során megállapította: a bt. számlájára 400 millió forint átutalás érkezett a vizsgált két évben, a többi összeget készpénzben kapta meg a cég képviselője. A vámnyomozóknak eddig mintegy 1800, összesen 40 cégnek kibocsátott számlát sikerült felderíteniük.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 16:32