7 °C Budapest

A családellenes filmek is karikát kaphatnak

Pénzcentrum
2010. április 30. 09:47 1 perc

A médiatörvény alapelvei közé kerüljön be, hogy a műsorszolgáltatás nem irányulhat a családok, a házasság intézményének megsértésére - egyebek közt ezzel javítana a Népesedési Kerekasztal az alacsony termékenységen -írja a Népszabadság.

Az MTA szervezésében tavaly létrejött kerekasztal célja, hogy megszülethessenek a tervezett gyerekek Magyarországon.

A kerekasztal nyolc munkacsoportjában a szakemberek a családtámogatási rendszerrel, a munka és a magánélet összehangolásával, a lakáshelyzettel és az esélyegyenlőséggel kapcsolatban dolgoznak ki javaslatokat.

A Népszabadság szerint várhatóan megváltoztatják a médiatörvényt: a javaslat szerint az alapelvek közé bekerülne az is, hogy a műsorszolgáltatás nem irányulhat a családok, a házasság intézményének megsértésére.

A műsoroknak meghatározott arányban kellene foglalkozniuk a családok helyzetével. Ne csak az erőszakos vagy szexuális tartalmúak legyenek korhatárosak, hanem azok is, melyek "a gyerekek családba, szülőkbe vetett bizalmát rombolják". A munkacsoport a reklámok esetében is hasonló változtatásokat javasol.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?