34 °C Budapest

Hihetetlen: a hazai GDP 15 százaléka fekete!

Pénzcentrum
2008. november 20. 08:45

A rejtett gazdaság GDP-hez mért arányát próbálta számszerűsíteni az ECOSTAT és a KSH, amely alapján a 2007-es össztermék 15 százaléka feketegazdaságban termelődik - írja a Világgazdaság.

A felmérés során a makroadatok közötti indokolatlan eltéréseket vizsgálták, és ezekből vontak le következtetéseket a feketegazdaság nagyságára vonatkozóan. Elsősorban azt elemezték, hogy az államháztartási előírányzatok mennyiben teljesültek túl, és ez mennyiben tudható be a gazdaságpolitikai intézkedéseknek.

Kiszámították, hogy a tervadatok elkészítése utána érvénybe lépő intézkedések figyelembevételével mekkora tényadatnak kellett volna bekövetkeznie, majd ezt összehasonlították a tényleges adatokkal. A különbség a fehéredésnek tudható be, vagyis az intézkedések hatására legális gazdaságba átirányított tevékenységek adó- és járulékbevételeivel.

Ez 2007-ben szja esetében például 27 milliárd forintos többletbevételt eredményezett, a TB-járuléknál pedig 47 milliárdot.

Az ECOSTAT szerint fontos lenne, hogy a lakáskorszerűsítéshez csak számlák ellenében lehessen támogatást igényelni, valamint a szélesebb körű vagyonvizsgálatok is fehéredéshez vezethetnének.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?