Kevesebb halálos áldozat, eredményesek a razziák!

Pénzcentrum
2007. november 20. 14:00

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség nyilvánosságra hozta az első kilenc hónap baleseti adatait. Bár a súlyos esetek száma csökken, továbbra is számos halálos áldozatot követelő véletlen, vagy szabálytalanság történik, aminek következtében a harmadik negyedévben is 83-an vesztették életüket. Ezért indokolt az ellenőrzések további fokozása a Főfelügyelőség részéről...

Munkabalesetnek az, ami a dolgozót szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, vagyis az is munkahelyi balesetnek számít, ha valaki a munkából hazafelé autóbalesetet szenved. Súlyos a munkabaleset többek között, ha az a dolgozó életébe, valamely érzékszervének elvesztésébe vagy jelentős mértékű károsodásába kerül.

A 2003 harmadik negyedéves szinthez képest a munkabalesetek száma közel 4 ezerrel csökkent, ami jelentős javulást jelent ezen a területen. Ez nagy mértékben köszönhető annak, hogy a munkaadók egyre több figyelmet szentelnek a biztonsági előírások betartásának, és a dolgozók munkakörülményeinek javítására. Emellett viszont a munkaügyi ellenőrök gyakori megjelenése is arra ösztönzi a foglalkoztatót, hogy igenis tartsa be az előírt szabályokat.

A halálos esetek száma is jelentős csökkenést mutat, bár a még mindig magas szám valószínűleg annak is köszönhető, hogy nem csak a munkaidő alatt elszenvedett baleseteket fedik le a statisztikai adatok, ide tartozik a munkába vagy a munkából való utazás is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legtöbb eset még mindig Budapesten történik mind az éves, mind a harmadik negyedéves adatokat tekintve. Az első 9 hónapban 14 300 balesetből közel 2 600 Budapesten történt, valószínűleg az építkezések nagy száma miatt, ami sokkal nagyobb veszélyforrást jelent, mint az irodai munka.

A 2007-es ellenőrzések során 75 esetben hoztak szabálysértési határozatot, a kiszabott bírság pedig összesen 2 725 ezer forint. Helyszíni bírságra 10 esetben került sor, a bírság összege pedig összesen 86 ezer forint bevételt jelentett a Főfelügyelőségnek. Továbbá 106 esetben hoztak az ellenőrök munkavédelmi bírság határozatot, a kiszabott összeg pedig összesen 82 220 ezer forint volt az év első kilenc hónapjában.

Látható, hogy ugyan a balesetek egy része nem a munkahelyen történik, vagyis nem a munkáltató általi mulasztásnak, vagy figyelmetlenségnek köszönhető, összességében mégis csak van hatása a balesetek számára a fokozatos ellenőrzéseknek, és a kiszabott bírságoknak, és a jövőben is lehet számítani a munkaügyi ellenőrök megjelenésére.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?