13 °C Budapest

Milliárdos munkaügyi bírságok: mivel csalnak a legtöbben?

Pénzcentrum
2007. szeptember 21. 05:40

Hogyan működik? Az utóbbi időben nem is lehet mást hallani, minthogy ellenőrzések sorára számíthatnak a vállalatok. Az összes hatóság bejelentette, hogy idén márpedig bekeményít, és sokkal több vizsgálatot fog végezni, mint az eddigi évek során. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségtől (OMMF) megtudtuk a 2007-ben eddig lefolytatott vizsgálatok eredményeit...

Kiválasztás folyamata

Mind az adó, mind a munkaügyi ellenőrzések több szisztéma szerint zajlanak. A kiválasztás lehet tervszerű, amikor egy adott bevétel felett vizsgálnak cégeket, lehet kötelezően végzett vizsgálat, mikor törvény vagy jogszabály alapján egy adott cég vagy csoport vizsgálata kötelező.

De kiválaszthatják a hatóságok az ellenőrzések alanyát véletlenszerűen, vagy bejelentés alapján is. Ilyenkor általában egy ismerős, volt ügyfél a bejelentő. De az esetek legnagyobb többségében a már a hatóságnál meglévő adatok alapján mennek ki ellenőrizni az olyan cégeket, amiket a szűrés során kockázatosnak minősítenek.

Ilyen lehet például az, ha egy építőipari cég által fizetett járulékok egyik évről a másikra hirtelen lecsökkennek, vagy megnőnek. Ez vagy egy komolyabb projekt lezárását, illetve kezdetét jelenti, vagy nem biztos, hogy az előző vagy az idei évben nem biztos, hogy minden dolgozó be volt jelentve.

Ellenőrzés módszerei

Az ellenőrzések módszerét megváltoztatta a hatóság 2006-ban, összevonták a munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzéseket, mivel az esetek többségében mind a két területtel probléma van egy szabálytalankodó cégnél. Az ellenőrzések után a felügyelők a munkarendtől eltérően is visszatérhetnek a vizsgált céghez a kiszámíthatatlanság érdekében.

Ha csak kisebb szabálytalanságot találnak az ellenőrök akkor még nem büntetnek, csak figyelmeztetnek, és anyagi szankció helyett figyelemfelhívást, vagy a szabálytalanság megszüntetésére szóló határozatot kap a cég.

Súlyos szabálytalanságok esetén mindenképpen pénzbüntetésnek nézhet elébe a vállalat, a kiszabható maximális bírság 20 millió forint. Azoknak a cégeknek a listáját pedig közzéteszi az OMMF a honlapján, akinek 2005 közepe óta volt munkaügyi bírsága, és a szabálytalanság jellegét is, és nincs kizárva, hogy az ellenőrök visszatérnek bizonyos idő után utóellenőrzésre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A lista azért is érdekes még, mert aki szerepel rajta, az két évig nem kaphat állami támogatást, és 5 évre kizárja magát a közbeszerzésből. Ez súlyosabb lehet mint egy pénzbüntetés, ha azt nézzük, hogy egy mezőgazdasági vállalkozó mennyiben támaszkodik az állami támogatásokra.

2007 január 1-től tovább egyszerűsödött a bejelentés is, mivel az Egységes Munkaügyi Nyilvántartás adatai kapcsolódnak az APEH rendszeréhez, vagyis nem kell több helyre is bejelenteni ha szabálytalanságot észlelünk egy vállalkozásnál.

Feltárt szabálytalanságok

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk