8 °C Budapest

Megcsináltuk! - A PM már ünnepelt

Pénzcentrum
2004. április 29. 17:45 2 perc

Ezzel a kijelentéssel kezdte ünnepi beszédét Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Pénzügyminisztériumban ma délután tartott ünnepségen, amelyet az EU-csatlakozás alkalmából rendeztek. A rövid megemlékezésen megjelent a rendszerváltozás óta valamennyi volt pénzügyminiszter, akik külön elismerésben részesültek. A jelenlegi pénzügyminiszter megköszönte minden volt és jelenlegi PM-es munkáját és ennek jeléül néhány vezető tisztségviselőnek kitüntetéseket adott át.

A Himnusz után Draskovics Tibor pénzügyminiszter ünnepi beszédet tartott a népes ünneplő tömeg előtt a Pénzügyminisztérium épületében. Az alkalomra meghívást kapott valamennyi pénzügyminiszter, aki a rendszerváltozást követően betöltötte ezt a tisztséget.

Draskovics Tibor nélkülözhetetlennek és rendkívül fontosnak értékelte azt a munkát, amit a PM valamennyi dolgozója az elmúlt 15 évben, hazánk uniós csatlakozási törekvései során végzett, azonban felhívta a jelen lévők figyelmét arra, hogy bár fontos célokat sikerült elérni, de "nem dőlhetünk hátra, nincs megállás, mert még sok a tennivaló". Ezzel a minisztérium előtt álló olyan nagyobb feladatokra utalt, mint például a 2005-ös költségvetés (és az azt követő évek költségvetéseinek) kidolgozása, az átfogó adóreform, az államháztartási reform, az adósságtörlesztés kérdésének rendezése, amelyek véleménye szerint elengedhetetlenek ahhoz, hogy hazánk gyorsan és sikeresen zárkózzon fel az unió erősebb államaihoz.

Külön kiemelte a miniszter a hatékony érdekérvényesítés és a versenyképességre való koncentrálás szerepét, amelyek segíthetnek abban, hogy "ne csak gyermekeink részesedjenek a csatlakozás-nyújtotta előnyökből, hanem a mostani generáció is.

Kiemelkedő munkájukért néhány munkatársat külön kitűntetésben is részesített a miniszter, majd Szabó Iván volt pénzügyminiszter - akinek hivatali ideje alatt nyújtotta be hazánk a csatlakozási kérelmet - tartott visszaemlékezést, és a csatlakozás fontosságát hangsúlyozta.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?