"We are the best retail bank in the region" - Csányi és Wolf Bukarestben

Pénzcentrum
2004. április 28. 09:46 2 perc

Újságírói kérdésekre válaszolva Csányi elmondta, hogy elsőként főleg a nagyvárosokban fognak terjeszkedni, és később a kisebbekben. A terjeszkedési célpontok a városok gazdasági ereje alapján lesznek kiválasztva, s egész Romániában jelen kíván lenni az OTP (tehát nem fogja etnikai alapon preferálni az erdélyi régiót Románia többi részeivel szemben). A RoBank vételára 47.5 millió dollár volt. A bank jövőbeli nevéről még konkrét döntés nincs, de Wolf László szerint az OTP neve valószínűleg szerepelni fog a bank nevében a későbbiekben. Wolf elmondta, hogy a Robank akvizíciójában az OTP-nek nem voltak tanácsadói, mert a saját alkalmazottai megfelelő felkészültséggel rendelkeznek a bankvásárlásban. A tanácsadó cégek közül a Roland Berger segített az OTP-nek. Wolf László elmondta, hogy nagyon ambíciózusak az OTP céljai. 5 év alatt 4-5%-ra kívánják legalább növelni az OTP piaci részesedését, az elektronikai csatornák és az ATM-ek fejlesztésével. Az OTP céljai megvalósításában a DSK management is segíthet, s az OTP és a DSK IT rendszereinek romániai adaptálásával Csányi szerint is gyros növekedés előtt áll a román OTP Bank. Csányi nagyon szomorú lenne, ha az 5%-os piaci részesedést nem erne el az OTP, és felhívta a roman újságírók figyelmét arra, hogy az OTP mindig túlteljesítette céljait. Wolf a többi romániai bankkal szemben az OTP versenyelőnyeként az elektronikai csatornák használatát említette. Az internet bank mellett az SMS és a mobil telefonbankolást és az ATM hálózatot emelte ki az OTP erősségeként és a bankkártya menedzsment rendszert, melyben a csalási arány egytizede az európai átlagnak. Ezen kívül Wolf még körülbelül 5-6 percen át sorolta a roman újságíróknak a magyarok által már jól ismert erősségeit az OTP Banknak.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 19:31