9 °C Budapest

Jó adósnak számít a főváros, másfélszeresére emelkedhet a hitelállomány

Pénzcentrum
2004. április 27. 10:08 2 perc

Budapest tavaly nettó 80 milliárd forintos hitelállománnyal zárta az évet, ez azonban idén közel felével nőhet, hiszen a 2004-re tervezett fejlesztésekre újabb 42.5 milliárdot tervez lehívni a főváros. A nemzetközi pénzpiacon kedvezőnek mondható Budapest megítélése, hiszen a külföldi devizára vonatkozó minősítések megegyeznek a magyar állam hitelminősítésével.

Míg az önkormányzat a főváros a működési költségeit eddig és a tervek szerint ezután is saját forrásból kívánja finanszírozni, addig a nagyberuházásokat a jövőben is kölcsönökből kívánja megoldani - nyilatkozta Atkári János a Világgazdaságnak. A pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes elismerte, hogy a város többet is költhetne a működési kiadásokra, ez azonban véleménye szerint vagyonfeléléshez és végső soron Budapest kedvezőtlen pénzpiaci megítéléséhez vezetne. A főváros presztízsét a 2002 augusztusában jelentősen erősítették a Moody’s és a Standard & Poor’s nagy nemzetközi hitelminősítőktől kapott kedvező besorolások. A Budapest által felvett devizahitelek kamatfelára mára megegyezik a magyar állam által felvett devizahitelekével, azaz a főváros jó adósnak számít.

Atkári elmondta, hogy a város tudatosan az aktív kölcsönfelvétel politikáját alkalmazza, és olyan kedvező kamatozású és futamidejű projekthiteleket vesz fel, amelyek futamideje 15-20.

A Világbanktól és az Európai Beruházási Banktól (EIB) lehívott kölcsönök, illetve a 2002-ban és a 2003-ban felvett szindikált hitelek összesítése szerint a főváros nettó hitelállománya tavaly év végén 79.8 milliárd forint volt. A hitelállomány a különböző beruházások fedezetét szolgáló célhitelkeret és más forrásokból lehívott szindikált hitelek lehívásával idén további 42.5 milliárd forinttal nő. Világbanki forrásokból a nagy fővárosi szennyvízberuházások (pl. észak-budapesti szennyvíztisztító) finanszírozása történik.

A főváros tavaly kötötte meg második keretszerződését az EIB-bel, amelynek révén 370 millió euró hitel lehívására van lehetőség. A pénzintézet hitelpolitikája változott a korábbiakhoz képest, ugyanis most már nem csak infrastrukturális (pl. villamosok beszerzése, 2-es metró felújítása) beruházásokra, hanem a humán szférát szolgáló - egészségügyi, oktatási és szociálpolitikai - fejlesztések megvalósulására is nyújt kölcsönt. Jelenleg folyamatban van egy, az egészségügyi projektek finanszírozására segítséget nyújtó hitelszerződés előkészítése is. A megállapodás aláírása azonban még néhány hónapot igénybe vehet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az eddigi hitelkereteken túl új szerződést köt a főváros az EIB-bel a 4-es metró első szakaszának építésére. A bank a mintegy 195 milliárd forintos beruházási költség 75%-ára nyújt fedezetet. Kedvező esetben (engedélyek késedelem nélküli beszerzése) a hitelszerződés aláírására akár már két hónapon belül sor kerülhet.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 12:34