Erősödik a dollár - növekvő kamatemelési várakozások az USA-ban

Pénzcentrum
2004. április 21. 08:53 2 perc

A FED elnöke, Alan Greenspan beszéde a szenátus költségvetési bizottsága előtt felerősítette a befektetők azon várakozását, mely szerint az irányadó ráta a nyár környékén emelésre kerülhet, mivel a FED legilletékesebb személyének nyilatkozatából az olvasható ki, hogy figyelme az eddigi deflációt valószínűsítő folyamatok helyett egyre inkább az inflációs veszélyekre irányul.

A befektetők többsége azonban inkább a közép-európai idő szerint délután 4 órakor sorra kerülő Kongresszus előtti meghallgatására figyel, ahol további utalásokat vár a kamatemelésre és annak időzítésére vonatkozóan.

eurusdcomp
eurusdcomp
Ennek hatására a dollár a tegnap késő esti kereskedéstől kezdve dinamikus erősödést mutat az euróval szemben, és a tegnapi 1.20 EUR/USD szintről már az 1.18-as szint közelébe erősödött. Jelenleg a kötések jellemzően az 1.1820 - 1.1840 EUR/USD közötti árfolyam-sávban születnek.

A dollár erősödését segítette, hogy tegnap igen kedvezőtlen hír látott napvilágot Németországban. A ZEW konjunktúra-indexe az előzetes várakozásoknál majd' 10 ponttal alacsonyabb értéket mutatott (49.7 pont), ami megerősíti azon véleményeket, hogy a német gazdaság igen "gyenge lábakon áll" a gazdasági fellendülés tekintetében, ami ismét felerősíti az Európai Központi Bank 2%-os rátájának csökkentéséhez fűződő várakozásokat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A márciusi brit fogyasztói árindex-adat szintén lényegesen elmaradt a várt értéktől, amely azt vonhatja maga után, hogy a Bank of England még egy jó ideig nem nyúl alapkamatához. Így a befektetők az európai kulcsvalutákon elérhető hozamszintek csökkenésére számítva inkább a dollár-befektetések mellett dönthetnek a közeljövőben, ami megnyithatja az utat egy erőteljesebb dollár-erősödés irányába.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 19:31