Közzétette a BÉT az ún. megfelelő likviditással rendelkező értékepapírok listáját az első negyedévre vonatkozóan, melyben felkerültek az FHB és a TVK részvényei is.
A megfelelő likviditással rendelkező részvények azért fontosak, mert ezekből a befektetési alapok eszközeiknek nem csak 10, hanem 15%-át tarthatják. (A megfelelően likvid papírok azonban összesen nem haladhatják meg a 40%-ot egy-egy alap esetében.)
A 10, illetve 15%-os határértékeket azonban át lehet lépni, hiszen a tőkepiaci törvény paragrafusai szerint abban az esetben, ha valamely befektetési alapban egy portfólió elem aránya jelentősen, azaz több mint 25%-kal meghaladja a törvényben szereplő határértéket, akkor az alapkezelő köteles a értékpapír alap esetében harminc, ingatlanalap esetében pedig 180 napon belül legalább a törvény által megengedett szintig csökkenteni az adott portfólió elem részarányát.
Megfelelően likvidnek tekinthető az a papír, amelynek az utolsó naptári negyedévben mért napi átlagos forgalma meghaladja a 100 m forintot.

Súlyos betegség jelei mutatkozhatnak a magyar munkahelyeken: kemény árat fizet, aki nem törődik vele
Az ADHD-ról többet hallani az utóbbi időkben, de azt már kevesebben tudják, hogy a mostani felnőtt generációt is érinti ez a neuropszichiátriai rendellenesség.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Rugalmasabban kezelik a munkáltatók az atipikus munkavégzést – felmérés
- Uniós bírósági döntés született a vallási jelképek munkahelyi viseléséről
- Németországig jutott a szökevény román polgármester
- Ferenc pápa egészségügyi állapota miatt nem lesz ott Dubajban
- Ötvenéves álomból valóság lett Debrecenben
- „A NATO nem játszik aktív szerepet az izraeli–palesztin konfliktusban, de…”
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


