A nagy tőzsdei rally közepette talán sok befektetőnek fel sem tűnt, hogy a kárpótlási jegy árfolyama mintegy 70%-kal emelkedett az év eleje óta. A látványos erősödés nem ok nélküli, története során első alkalommal került igazán közel a kárpótlási jegy ahhoz, hogy megtörténjen a bevonása, és a kamatokkal növelt névértéket kifizessék a papírokért. Az ok meglehetősen prózai: nem a politikusok önkéntes döntéséről van szó, a megoldást a szabályozásban kell keresni. A vérmesebb befektetők szerint a kérdés csak az, hogy a célárfolyam az év végére, vagy már most tavaszra valósul-e meg?
A 2001-ben elfogadott tőkepiaci törvény (Tpt.) rendelkezett arról, hogy a nyilvánosan forgalomban lévő értékpapírok esetében idén év végéig van lehetőség arra, hogy nyomdai úton legyenek előállítva. Az év végéig dematerializálni kell.
408. § (1) A törvény hatálybalépésekor már nyilvánosan forgalomban levő, illetve a (2) bekezdés alapján forgalomba hozott nyomdai úton előállított értékpapírt legkésőbb 2004. december 31-ig kell a kibocsátónak dematerializált értékpapírrá átalakítania.
Jelenleg két különböző jogi álláspont van arról, hogy ez vonatkozik-e a kárpótlási jegyekre. Az első szerint nem, mivel a kárpótlási jegy speciális értékpapír, a kibocsátása nem a Tpt., hanem a kárpótlási törvény alapján történik, így nem vonatkozik rá a Tpt. 408 § sem.
Ezzel szemben a másik vélemény úgy szól, hogy vonatkozik rá, mivel a Tpt. külön definiálja, hogy a kárpótlási jegy "forgalomba hozatala" nem tartozik a Tpt. hatálya alá (az értelemszerűen a kárpótlási törvények alapján történik). Viszont a nyilvános forgalomban kereskednek vele (tőzsdén), és a kereskedésére vonatkozik a Tpt., ami alapján csak év végéig van lehetőség a fizikai papírok kereskedésére. A konkrét paragrafusok:
2. § Nem tartozik a törvény hatálya alá
a) a szövetkezeti üzletrész, a csekk, a váltó, a kárpótlási jegy, a közraktárjegy forgalomba hozatala, és az állampapír zártkörű forgalomba hozatala;
5. § (1) E törvény és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok alkalmazásában
...43. forgalomba hozatal: az értékpapír tulajdonjogának első ízben történő keletkeztetésére irányuló eljárás;
Ezt az értelmezést támasztja alá a kárpótlásról szóló 1991. évi XXV. törvény végrehajtási rendelete is, amely szerint a kárpótlási jegyek forgalmazására az 1990. évi VI. Törvény (Épt.) IV. részét kell alkalmazni. Az Épt. hatálya természetesen már megszűnt, helyette a Tpt.-t kell alkalmazni, amely előírja a dematerializációt.
Információink szerint hivatalos körökben is foglalkoztak már a témával, s az eddigi egyetlen belső állásfoglalás szerint a kárpótlási jegyeket dematerializálni kell !
A kárpótlási jegy dematerializációját megvalósítani azonban több okból kifolyólag is gyakorlatilag nem lehetséges, illetve nagyon erőltetetten, és több sebből vérezve tudnák csak végrehajtani.
Nincs egyszerű dolguk azoknak a vállalatoknak, amelyek közösségi finanszírozási platformon keresztül szeretnének értékpapírt kibocsátani.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
-
Árcsökkentés jön a magyar áruházláncnál: 80 tejtermék lesz olcsóbb
A PENNY akciója a hazai beszállítóktól érkező tejtermékeket érinti.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
- Napokon belül indul a regisztráció a nyári diákmunkaprogramra
- Felhőszakadás, özönvíz - Ez jön most, vegyük komolyan!
- Magyarországra érkeztek ukrán hadifoglyok – erősítette meg Semjén Zsolt
- Beindult az ukrán ellentámadás - Szakértő: igen is, nem is
- Orbán Viktor: szükségünk van arra, hogy Közép-Ázsiából energia érkezzen Európába
- Nagy István: máris látszanak a kötelező bolti akciók pozitív hatásai
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


