Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint januárban 891 gyermekvédelmi gondoskodásba vett eltűnt kiskorúról érkezett bejelentés.

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete, amely egy olyan, most induló platform, amelynek segítségével bárki könnyen és olcsón lecserélheti a ruhatárát.
“Nem az a legnagyobb kihívás, hogy valaki rátaláljon egy ruhára, hanem hogy túladjon rajta” - mondta Polgár-Zsilán Anita, a Ruhacsúszda alapítója, aki szerint az emberek jobb híján otthonukban halmozzák fel a feleslegessé vált darabokat, amelyek ezután egyre kevésbé lesznek kelendőek. Különösen így vannak a családok a gyerekek ruháival, amelyeken nem mindig könnyű túladni. Ez nemcsak időpocsékolás, hanem óriási pazarlás is. Ezen kíván változtatni a Ruhacsúszda, amely egy automatizált ruhatár-beváltó platform, így megfelelő választ kínál a családoknak, amelyek gyorsan és egyszerűen szeretnék forgatni ruhatárukat.
Hogyan működik a Ruhacsúszda?
Egy rövid űrlap kitöltése után 3 kilós dobozba rendezve kell feladni a kinőtt vagy nem használt ruhákkal teli csomagot! Cserébe pedig rövidesen érkezik a megfelelő méretű ruhatár. Nem kell tárolni, eladni, nincs hirdetés, nincs fotózgatás!
Az előfizetési rendszerben mindenki meghatározhatja a ruhacsomag összetételét – nem, méret, szezon és stílus alapján. Az előfizetők a beküldött ruhákért cserébe rendszeresen kapnak meglepetéscsomagokat, amelyek tartalma akár a gyerekek növekedéséhez igazodik, de a Ruhacsúszda a felnőttuhák cseréjére is ideális. A csere egyszerű és rugalmas: ha valami nem felel meg, visszaküldhetik, és cserébe másik ruhát kapnak.
Pénzügyi előnyök: akár 70%-os megtakarítás a ruhavásárlásban
A Ruhacsúszda használatával az előfizetők jelentős pénzügyi megtakarítást is elérhetnek. Míg egy új kollekció szezononként akár több tízezer forintba is kerülhet, a Ruhacsúszda előfizetésével ezek az összegek töredékükre csökkennek. Egy előfizető évente átlagosan 60-80 ezer forintot spórolhat meg az új ruhák árának elkerülésével. Ez a fenntarthatóság mellett komoly könnyebbséget jelent a családi költségvetés számára is.
Döbbenetes adatok a divatipar környezeti hatásairól
A világon évente több mint 92 millió tonna ruhahulladék keletkezik. Ez a szám 2030-ra várhatóan 134 millió tonnára nő. A divatipar a második legszennyezőbb iparág a világon, évente 1,2 milliárd tonna szén-dioxidot bocsát ki – ez több, mint a légi és hajózási közlekedés kibocsátása együttvéve. Ráadásul a gyerekek ruhatára az egyik leggyorsabban forgó terület, hiszen a kicsik évente akár 3-4 ruhaméretet is nőhetnek. Egyetlen előfizetéssel a Ruhacsúszda évente akár 135.000 liter vizet takarít meg, és 450 kg szén-dioxid kibocsátás-csökkentést érhet el háztartásonként.
A Ruhacsúszda értékei: Fenntarthatóság, közösség, és egyszerűség
A Ruhacsúszda nemcsak egy platform, hanem egy újfajta gondolkodásmódot is jelent. Célja egy olyan ökoszisztéma kialakítása, amelyben a közösség tagjai megosztják egymással a kinőtt ruháikat, ezzel csökkentve a textilhulladékot és a felesleges fogyasztást. A Ruhacsúszda elsősorban azoknak az szól, akiknek nincs idejük, és kapacitásuk menedzselni a család ruhatárát. Csererendszerrel a vevők pénzt, időt, és tárolóhelyet spórolhatnak, miközben védik a bolygót a fölösleges ruhavásárlás negatív környezeti hatásaitól.
Nincs hasonló megoldás a piacon
A Ruhacsúszda Magyarországon egyedülálló módon köti össze a fenntarthatóságot a praktikus megoldásokkal. A platform innovatív, technológia-alapú rendszere egyszerűvé és élvezetessé teszi a ruhák körforgását. Most a Brancs felületén gyűjtik az első előfizetőket.
(x)

Óriásit bukott manó rudacskáival a magyar férfi: emlékeztet a hatóság, sokan üthetik meg a bokájukat
Különféle ízesítésű elektromos cigarettát kínált eladásra egy férfi, majd többszáz extasy tablettával is megbukott.

Érik a magyar vásárlók forradalma: a horvát boltok bojkottja után jöhet a magyar boltok szabotálása?
A horvát vásárlók összefogása komoly eredményeket hozott: a bolti bojkott hatás szemmel látható. Felkészül Magyarország?
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


