14 °C Budapest

Több mint 60 ezer fiatal startolt rá az állami ingyenmilliókra: tudnak valamit?

2021. február 5. 14:02

2020-ban hiába tört be Magyarországra is a világjárvány, mégis 3,1 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint 2019-ben. Még decemberben is, a korlátozások ellenére is 2,9 százalékkal nőtt a házasságkötések száma. Úgy tűnik, hogy sem a járvány alakulása, sem a korlátozások nem vették el a magyarok kedvét a házasodástól. Ősz elejére a babaváró kölcsönök folyósított összegei is visszatértek a járványt megelőző szintre, bár a december némiképp gyengébb hónap lett, sok folyósítás csúszhatott át a 2021-es évre az évvége, az ünnepek, és a járványügyi intézkedések okán is. Felmerül viszont a kérdés: ha ilyen sok volt idén a házasság, miért esett vissza a babaváró hitelek igénylése? Még az is lehet, hogy ismét egy kivárási időszak kezdődött: hiszen a friss házasok most már előbb a babavárót, a gyermek születése után pedig a felújítási hitelt is igényelhetik. A Pénzcentrum most megvizsgálta, hogyan alakult a babaváró kölcsönök igénylése 2020-ban, és mik azok a támogatások, támogatott hitelek, amelyekre a babaváróval kombinálva is jogosultak a (friss) házasok 2021-ben.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint annak ellenére, hogy 2020-ban a járvány sok jövőbeli tervet húzott keresztül, mégis többen házasodtak meg, mint 2019-ben ebben az időszakban. Egészen pontosan 67 301 pár kötött házasságot, ami 3,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9, szeptember-októberben 8,3, decemberben 2,9 százalékkal több, míg május-augusztusban 15, novemberben pedig 14 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos időszakaiban. Éppen a házasságkötések legnépszerűbb időszakaiban mutatkozott csökkenés, amíg például még decemberben is 2,9 százalékos növekedést mutat a KSH adatbázisa.

Még múlt hónapban aztírtuk: könnyen lehet viszont, hogy a 2020-as év vége házasságokat tekintve visszaesést hoz, a statisztikák ránk cáfoltak. Bár látható, hogy a tavalyi évi házassághullám nem nőtt akkorára, mint 2019-ben, viszont nem szabad elfelejteni, hogy 2019 rekordév volt - és amennyiben nem üt be a járvány, és az az ív folytatódik, ami a házasságokban év elején kezdődött, 2020-ban még sokkal több házasság is köttethetett volna. Azonban még így is megelőzte 2019-et, pedig akkor igazi robbanás következett be, amiben a babaváró hitel bevezetésének is biztosan volt szerepe, más családtámogatások mellett.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb statisztikái szerint a babaváró kölcsönök népszerűségét sem tudta megtörni, maximum visszavetni a járvány: a 2019 júliusában bevezetett konstrukció az első félévben 471,6 milliárdos szerződéses összeget produkált összesen, majd 2020-ban a teljes évben 617,45 milliárd forintot folyósítottak ki a bankok. Az év első felében 315,4 milliárd, a másodikban kevesebb: 302,05 milliárd forintot fizettek ki. Bár decemberben történt némi visszaesés, ez nem meglepő: az év vége nem kedvező időszak a hiteleknek, már csak az ünnepek miatt sem, ráadásul idén a korlátozások is nehezíthették a banki ügyintézést.

Decemberben 44,07 milliárd babaváró támogatást fizettek ki a pénzintézetek, 11,27 százalékkal kevesebben mint novemberben. 2019 decemberéhez viszonyítva pedig 24 százalékos a visszaesés. Tulajdonképpen a babaváró történetében nem fordult elő még ilyen gyenge hónap a járvány első hulláma alatt sem. Valószínűleg a sok hatás együttesen okozta, hogy kevés volt a hitelkihelyezés decemberben: maga a járvány, a korlátozások, az ünnepeknapok miatt lassabb ügyintézés. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a babaváró hitel, ahogy a lakáskölcsönök, hosszabb átfutásúak: 1-2 hónap, mire az igényléstől az ügyfelek eljutnak a kifizetésig.

Így az ősz végi korlátozások és a házasságkötések visszaesése is rásegíthetett, hogy decemberben kevesebb támogatás került folyósításra.  Ősszel viszont így is rengeteg babaváró hitelt fizettek ki a bankok a családoknak: összesen 155,1 milliárd forintot. Egészen pontosan 49,25 milliárd forintot novemberben, 52,52 milliárdot októberben és 53,25 milliárd forintot szeptemberben. Bár ezek az összegek elmaradnak a 2019-es év őszétől, ez valószínűleg akkor is így lett volna, ha nincs a járvány, mert 2019 nem csak a házasságkötésekben, hanem babaváró hitelezésben is rekordév volt. Idén hiába volt több házasságkötés, a hitelezés olyan mértékű megugrására nagyon kevés volt az esély, mint 2019 második felében.

A 2020-as visszaesés ugyanis nem csak a járvány következménye: a mostani valójában igen jó eredmény ahhoz képest is, ahogy például a személyi kölcsönök piaca bezuhant a pandémia hatására. Elsősorban azért beszélünk visszaesésről, mert elég nehéz lenne versenyezni a babaváró hitel első és második negyedéves eredményeivel akkor is, ha nem lett volna, és lenne még mindig pandémia. Már a bevezetése előtti hónapokban akkora érdeklődés övezte a konstrukciót, hogy tartósan visszaesett a lakáskölcsönök kihelyezése is. Minden bizonnyal a 2019 júliusában bevezetett konstrukcióra a valaha volt legnagyobb érdeklődés a legelső negyedév hónapjaiban volt, amelyet a jövőben aligha tudja megugrani majd a havi folyósítások összege. Valószínű, hogy a bevezetést követő három hónapos "hajrát" ezért tavaly akkor sem szárnyalta volna túl egyik hónap sem, ha nincs a járvány.

Jobb az óvatosság

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszer és a fogyasztók biztonsága érdekében változatlanul alapvetően kockázatosnak, a felelős hitelezői magatartással ellentétesnek tartja azon lakossági jelzáloghiteleket, amelyeknél az ügyfél önerejét az általa felvett személyi kölcsönnel biztosítja - olvasható a jegybank által a napokban kibővített (eredetileg 2019 júniusában megfogalmazott), s a hitelintézeteknek címzett vezetői körlevelében.

A babaváró kölcsön népszerűségének egyik fő oka, hogy így azok is, akik nem tudták megteremteni az önerőt egy lakáshitel felvételéhez, most a támogatást ajánlják fel önerőként és mellé kölcsönt vesznek fel. Bár a babaváró hitel az MNB körlevele szerint nem jelent olyan kockázatot, mint egy személyi kölcsön, így - az adósságfék-szabályokban foglaltakkal összhangban -

a hitelintézetek a babaváró hitelek összegének 75 százalékát beszámíthatják önerőként a lakáshitel-kérelmek esetében.

Az MNB a Családi Otthonteremtési Kedvezményekhez kötődő egyszeri, a gyermekek után járó és vissza nem térítendő kedvezményekről, illetve a nagycsaládosok gépjármű-szerzési kedvezményéről is azt írja, hogy ezek sem növelik az ügyfelekkel kapcsolatos kockázatokat. Így ezek teljes összegét is figyelembe vehetik önerőként a bankok.

A jegybank szerint viszont jellemzően kockázatosak azok a lakáshitelek, amelyeknél az önerőt az ügyfél személyi kölcsöne adja, és a babaváró hitel sem jelzálogkölcsön, alapvetően szabad felhasználású. Amennyiben nem teljesülnek a vállalt feltételek, akkor az össze nem alakul át támogatássá, vissza kell fizetni. Hogyha ezzel nem kalkulál a pár, aki önerőként használja a babaváró hitelt, könnyen túlzottan eladósodhat, amikor a lakáshitelt és a babaváró hitelt el kell kezdenie egyszerre törleszteni. Ezért

javasuljuk alapos megfontolásra, hogy a babaváró kölcsönt önerőként használjuk-e, és ezzel milyen kockázatot vállalunk.

Akár 33 milliót is adhat az állam három gyermek után

Folyamatosan bővül a családtámogatások köre, amelyeket a szülők a születendő, vagy már meglévő gyermekeik után vehetnek igénybe. Az idei évben kerül t bevezetésre például a felújítási támogatás, és februártól elérhető a mellé igényelhető hitel is, amelyet kisgyermekes családok vehetnek igénybe. A konstrukciót már most hatalmas az érdeklődés övezi. Első körben öt hazai bank kínálatába került be a támogatott otthonfelújítási hitel, és bár a jogosultsági feltételeket kormányrendelet rögzíti, az egyes bankok hitelbírálata mégis eltér némileg egymástól, ezért hitelfelvétel előtt érdemes utánanézni, melyik bank ajánlata a legkedvezőbb:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az otthonfelújítási hitelen túl is rengeteg "régi, jólbevált" lehetőséggel élhetnek a szülők, párok: kihasználhatják a csokot, a jelzáloghitel-elengedést, az autótámogatást, diákhitel-elengedést, a babaváró kölcsönt, vagy az új lakások áfa-visszaigénylését. Azok a párok, akik okosan használják ki ezeket a lehetőségeket - kombinálják a támogatásokat - rengeteg pénzhez juthatnak így, és nem feltétlenül csak otthonteremtéshez. Egy átlagnál magasabb értékű, 50 milliós lakásra és három gyermeket vállaló házaspár számára

  • a fiatal házaspárok 10 millió forintkamatmentes babaváró hitel felvételére jogosultak 2019. július 1-je óta, és a fennálló tartozás egészét elengedi a kormány a harmadik újonnan születendő gyermek után (mivel időközben a szülések után 3 évre felfüggesztik a törlesztést, a legjobb esetben akár 10 millió forintot is elengedhetnek),
  • az új építésű ingatlanra 10 millió forint vissza nem térítendő CSOK vehető fel (ez igaz egyébként falusi CSOK esetén a kistelepülési használt ingatlanokra is) három gyermek után,
  • bármely felvett jelzáloghitelből (akár a CSOK-hitelből) 5 millió forintot enged el a kormány a harmadik gyermek után (1 milliót a második + 4 milliót a harmadik gyermek estén)
  • a legújabb elemként egy nettó 50 milliós lakás esetében ehhez 2,5 millió forintnyi áfa-visszaigénylés jön hozzá 2021. január 1-jétől,
  • 2021. január 1-jétől a kisgyermeket nevelők igényelhetik a felújítási támogatást és február elsejétől a 3%-os támogatott hitelt is 6 millió forint erejéig, melynek maximum a fele a felújítás befejeztével támogatás formájában betörlesztésre kerülhet.

Mindezt a vissza nem térítendő támogatást ki lehet egészíteni 3 gyermek vállalása esetén egy 15 millió forintos "CSOK-hitellel" (2019. július 1-je óta egyébként használt ingatlan vásárlására is), amelynek a maximális kamata 3%.

Mindez tehát akár 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 15 millió forint kedvezményes hitelt jelent abban az esetben, ha sorozatban (legfeljebb 3 év "szünetekkel") érkezik három új gyermek.

Fontos kiemelni, hogy a különféle támogatások kombinációinak bemutatásának célja semmiképp sem az, hogy túlzott kockázatvállalásra ösztönözzük olvasónkat! Ha bizonytalanság övezi a három gyermek vállalását, akkor a fenti támogatási formák közül csak egyikkel-másikkal érdemes élni, élethelyzettől, anyagi lehetőségektől és család(alapítás)i céloktól függően. Több lehetőség akkor is igénybe vehető utólag és menet közben, ha a harmadik gyermek a másik kettő után nem tervezett módon érkezik.

Egy vagy két gyermek esetén is sok millió járhat

Azok számára, akik egy vagy két gyermeket szeretnének vállalni, szintén rengeteg lehetőség adódik. A két gyermeket vállalók új építésű ingatlan építésére vagy vásárlására, illetve kistelepülésen lévő használt ingatlan vásárlására (felerészben) és bővítésére/korszerűsítésre (felerészben) felvehetik a 2,6 milliós CSOK-ot(normál vagy falusi) + az új felújítási hitelt és támogatást.

Felvehetik a szintén akár 10 milliós kamatmentes babaváró hitelt, amely részben, legfeljebb 3 millió forint értékben támogatássá alakulhat, amennyiben a két gyermek szorosan egymás után érkezik (ugyanis minden gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik a törlesztést, két új gyermek után az aktuális tartozás 30%-át elengedve), a maradék legalább 7 millió hitel marad.

A meglévő, időközben felvett lakáshitelből (ez lehet pl. a hamarosan említendő "CSOK-hitel" is) a második gyermek érkezésekor 1 millió forint elengedést lehet igényelni, és új elemként igénybe vehetik nettó 50 milliós új lakás esetén a 2,5 milliós áfa-visszatérítést, ha igénybe vették a CSOK-ot is. Mindehhez már az elején felvehető maximum 10 millió forintos kamattámogatott, legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel ("CSOK-hitel") is,

összesen tehát 9,1+17 millió forintot kaphatnak a két gyermeket vállalók, amennyiben a babaváró hitel 30%-ban alakul át támogatássá.

És ebben még nincs benne a nő aktuális diákhitel-tartozása felének elengedése, amely a második gyermek születésével igényelhető.

Az egy gyermeket vállalók új építésű ingatlan építésére vagy vásárlására, illetve a kistelepülésen lévő használt ingatlan vásárlására (felerészben) és bővítésére/korszerűsítésre (felerészben) felvehetik a 600 ezer forintos CSOK-ot (normál vagy falusi). Felvehetik a szintén akár 10 milliós kamatmentes babaváró hitelt, amely az új gyermek 5 éven belüli érkezése esetén a futamidő végig kamatmentes marad, és új elemként igénybe vehetik nettó 50 milliós új lakás esetén a 2,5 milliós áfa-visszatérítést, ha igénybe vették a CSOK-ot is. Összesen tehát 3,1+10 millió forintot kaphatnak az egy gyermeket vállalók. Amit idén már kiegészíthetnek az otthonfelújítási támogatással + kölcsönnel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem