21 °C Budapest

Sorra szántják be a cégek ezeket a pozíciókat: egy teljes generáció került nehéz helyzetbe

2021. január 21. 05:37

A koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek és a munkaerőpiaci visszaesés nagymértékben sújtotta a felsőoktatásban részt vevő hallgatókat is. Bár a foglalkoztatás volumene őszre nagyjából helyreállt, a diákok által leginkább kedvelt, legrugalmasabb pozíciók szinte eltüntek, ugyanis a korlátozások még mindig súlyosan érintenek egyes szektorokat. A diákok közül rengetegen - feltételezhetően kieső bevételeik pótlására, anyagi helyzetük megerősítésére -, több mint 30 ezren vettek fel diákhitelt. A Diákhitel Plusz igénylői közel 92 százaléka a választható legmagasabb összegre tartott igényt. A Pénzcentrumnak nyilatkozó diákszövetkezetek egyetértenek abban, hogy a hallgatók foglalkoztatásának helyreállása nagyban függ a járvány kezelése érdekében hozott intézkedésektől.

2020. május 1-től vezették be "a koronavírus járvány miatt kialakult gazdasági nehézségek és a hallgatókat is nagy mértékben érintő munkaerőpiaci visszaesés pénzügyi hatásait enyhítendő" az eddigi hallgatói hiteleken kívül a kamatmentes, teljesen szabad felhasználású Diákhitel Pluszt. A tavaszi jogszabálymódosítás lehetővé tette azt is, hogy a felsőoktatásban tanulók május 1-től az első szemeszterre visszamenőleg is igényelhessék a rendkívül kedvező kamatozású, szintén szabad felhasználású Diákhitel 1-et akár 350 ezer forint értékben, illetve augusztus 15-től duplájára emelte a Diákhitel1 havonta igényelhető összegét a maximum 70 ezer forintról 150 ezer forintra. Továbbá meghosszabbították június 15-re és december 31-re a Diákhitel1 igénylési és keretemelési határidejét, ezzel lehetővé téve a hallgatók számára további plusz források igénybevételét.

A Diákhitel Központ lapunkkal közölt adatai szerint a szabadfelhasználású Diákhitel1-re 15,7 százalékkal nőtt az igény éves összevetésben, a képzési díj térítésére igényelhető Diákhitel2 esetében pedig 23,1 százalékkal csökkent 2019-ről 2020-ra az igénylések száma. Csaknem megnégyszereződött az éves új hitelszerződések száma 2019. évhez képest

A Diákhitel Központ lapunkkal közölt adatai szerint a szabadfelhasználású Diákhitel1-re 15,7 százalékkal nőtt az igény éves összevetésben, a képzési díj térítésére igényelhető Diákhitel2 esetében pedig 23,1 százalékkal csökkent - figyelembe véve az összes leadott igénylést, azokat is, amelyek később törlésre kerültek. Összességében viszont nem sokkal nőtt az igénylések száma tavaly a két hiteltípusra együttesen az előző évhez viszonyítva. Ami viszotn óriási különbség, hogy a Diákhitel1 és 2 konstrukciókon felül még nagyjából 30 ezren igényelték a Diákhitel Pluszt, vagyis csaknem megnégyszereződött a hitelt igénylő diákok száma.

Ez pedig az összegeket nem tükrözi, pusztán az igénylések számát, pedig valószínűleg az igényelt összegek között nem pusztán négyszeres lenne a különbség. A Diákhitel Központ kérdésünkre azt is közölte, hogy a 30695 Diákhitel Plusz igénylés közül 91,2 százalékot az igényelhető legmagasabb összegre nyújtották be, amely a felsőoktatási hallgatók számára 500 ezer forint, míg a meghatározott felnőttképzésben résztvevők számára maximum 1,2 millió forint. Az új konstrukció tehát népszerűnek bizonyult, ennek pedig valóban köze lehet "a hallgatókat is nagy mértékben érintő munkaerőpiaci visszaesés pénzügyi hatásaihoz". A Pénzcentrum által megkérdezett diákszövetkezetek megerősítették: a járvány több fronton is gyengítette a diákok helyzetét a munkaerőpiacon.

Ősszel sem volt könnyű munkát találniuk a diákoknak

"Onnantól kezdve, hogy áprilisban bezárták a kollégiumokat, a diákok nehéz helyzetbe kerültek, sokan elveszítették a lakhatásukat, megváltozott a tartózkodási helyük. A diákszövetkezetek - mivel országos szervezetekről beszélünk - próbálták ezt áthidalni, segíteni helyben munkát találni" - mondta el lapunknak Dénes Rajmund Roland, a Mind-Diák Szövetkezet igazgatója.

A MELÓ-DIÁK Iskolaszövetkezet szintén jelentős nehézségként említette a munkavállalásban, hogy a diákok arra kényszerültek: hazaköltözzenek a kollégiumokból, így már kevesebb lehetőségük volt dolgozni. Az ATLASZ Csoport pedig arról számolt be, hogy tavaszhoz képest őszre valóban javult a diákok helyzete, viszont éppen a legkedveltebb, legrugalmasabb munkalehetőségek száma csökkent a leginkább (pl. mozi, gyorsétterem), az otthonról végezhető munkák száma viszont megsokszorozódott, így az irodai, telefonos, IT jellegű munkák népszerűvé váltak, és nőtt az igény a futár és logisztikai tevékenységeket vállaló diákok munkájára is.

Ősszel viszont már az volt a jellemző, hogy a vállalt munkaórák száma akár másfélszeresére is meg tudott nőni, hála a digitális oktatásnak. Akár 80-100 órát is vállaltak havonta a diákok, és volt is igény rá, hogy többet dolgozhassanak

- tudtuk meg a Mind-Diáktól.

A dolgozó diákok körében nem csökkent, hanem nőtt a vállalt órák száma. A digitális oktatás sokszor rugalmasabb munkavégzést tesz lehetővé, így akinek megmaradt a lehetősége, az inkább többet tud dolgozni, mint kevesebbet

- erősítette meg Majzik Nándor, a MELÓ-DIÁK Iskolaszövetkezet vezetője. Az ATLASZ Csoport szintén a munkaórák növekedéséről számolt be.

A bérek viszont nem nőttek

Az ATLASZ szerint a diák órabérek tekintetében minden évben emelkedés figyelhető meg, a COVID helyzet az órabérekre nem volt hatással, míg a MELÓ-DIÁK tapasztalatai szerint "jelenleg leginkább stagálnak, vagy csökkennek a bérek. A cégek is igyekeznek visszakompenzálni az elmúlt évek dinamikus bérnövekedését, amennyire tudják." Mind-Diák Szövetkezet szerint a meglévő bérek nem változnak, hiszen a munkaerőpiacon nem jelentkezett hiány a szakképzett/szakképzetlen diákmunkaerőből sem.

Mivel múlt évben nem született bérmegállapodás a munkaadók és a szakszervezetek között, ezért egy kivárás jellemző. Egyelőre nem érintette ez a diákok bérét közvetlenül, hiszen az órabérük jellemzően magasabb mint a minimálbér, illetve - szakképzett pozíciókban - mint a garantált bérminimum. Viszont az emelésnek mindig van hatása a diákbérekre, ezért reméljük, hogy a megállapodás ebben a hónapban megszületik és februártól már magasabb bérezésre lehet számítani

- mondta el Dénes Rajmund Roland.

Mit hozhat 2021?

Azt is megkérdeztük a diákszövetkezetektől, hogy 2021-ben mire számíthatnak a diákok, mikortól nőhet majd az igény a diákmunkára. A DiákÉsz diákszövetkezeteknél ugyanarra a foglalkoztatási volumenre tértek vissza, mint a járványt megelőzően. "Ez azt jelenti, hogy nincs kevesebb munka, nincs kevesebb diák, aki dolgozna, viszont ők sokkal intenzívebben, több órát dolgoznának. Ezáltal a betöltendő helyek száma jelenleg kevesebb" - magyarázta a Mind-Diák igazgatója.

Az ATLASZ Csoport arról számolt be, hogy bizonyos szektorokban nőtt az igény diákmunkára, még más szektorokban csökkent. A járvány előtti szint elérését és a robbanásszerű növekedést - megegyezően más jóslatokkal - tavasz környékére várják.

Sokszor emlegetjük, hogy a diákmunka olyan, mint atipikus foglalkoztatás a gazdaság lakmuszpapírja. Ha visszaesés, korlátozások vannak, erről mondanak le a leggyorsabban és a legkönnyebben a cégek - ugyanakkor a rugalmassága és a költséghatékonysága okán, ha szép lassan emelkedő pálya kezd körvonalazódni, ez is indul meg a leghamarabb. Bízunk benne, hogy a korlátozások feloldásával egyidejűleg szépen lassan megindul az észrevehető növekedés, ami egy fél év-egy év alatt elérheti a 2019-es szintet. A frissen bejelentett 25 éven aluliak szja-mentessége adhat egy nagy lökést ebben a konjunktúrában majd

- mondta el a 2021-es várakozásokkal kapcsolatban Majzik Nándor.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A diákok hitellel pótolták a kieső fizetésüket?

Ahogy ismertettük, a május 1-jén bevezetett Diákhitel Pluszra óriási volt a kereslet, több mint 30 ezren vették igénybe és 10-ből 9 diák a legmagasabb igényelhető összeget választotta. Kikértük a diákszövetkezetek véleményét is arról, hogy ennek a kieső bevételek állhatnak-e a hátterében.

A piaci információink és a saját tapasztalataink alapján a visszaesés 20-50% körül alakult az egyes hónapokban, ami részben mindenképp indokolhatja a kieső bevételek ily módon történő kiegészítését. Azt gondolom, hogy a bizonytalan helyzetben önmagában is törekedhetnek arra a diákok, hogy minél likvidebbé tehessék a helyzetüket még akár akkor is, ha egyébként van munkájuk, a hitelfelvétel ehhez is kapcsolódhat

- mondta el a MELÓ-DIÁK vezetője.

Az ATLASZ Csoport szerint, mivel jelentős visszaesés nem következett be, ezért ez csak részben befolyásolta a hitelt igénylő diákok százalékát és annak nagyobb szerepe volt a hitel igénylés növekedésében, hogy a szülők/gondviselők kevésbé tudták támogatni a diákok tanulmányait, lakhatását és megélhetését.

A kollégiumok bezárásával szintén párhuzamot lehet vonni, hiszen, azok a diákoknak, akiknek nem volt folyamatos állásuk, így nem tudtak igazolást felmutatni a kollégiumok számára, illetve nem tudták megoldani a lakhatást a kollégiumon kívül, hazakényszerültek így csökkent az alkalmi munkavállalók száma is

- magyarázták.

A Mind-Diák igazgatója szerint szintén több meghatározó tényező játszott közre a diákok életében tavaly abban, hogy diákhitel felvétele mellett döntöttek. Azáltal például, hogy sokan elveszítették a lakhatásukat, viszont a munkahelyükhöz ragaszkodtak - akár megélhetési, akár szakmai okokból - ezért többen albérletbe mentek, ahol kauciót is kellett fizetniük, illetve a lakhatási kiadásaik is magasabbak lettek. Ha otthonról nem tudták támogatni őket, hogy ezt finanszírozni tudják, akkor hitelt kellett felvenniük.

Más esetekben, amikor a diák már önálló lakásban él, és akár részlegesen elveszíti a munkáját, veszélybe kerül a megélhetése, szintén dönthetett a hitel mellett, hogy fenn tudja tartani magát, ha nem tudják támogatni otthonról. Sőt, a munkájuk elvesztése miatt azok a diákok is dönthettek hitelfelvétel mellett, akiknek nem a megélhetésük, lakhatásuk függött attól, hanem egyszerűen hozzászoktak, hogy van bevételük

- mondta el Dénes Rajmund Roland, és hozzátette: "adott esetben az is előfordulhatott, hogy a diák úgy tudta támogatni a családját, ha a szülők munkalehetősége szűnt meg, és a diák keresete megmaradt, hogy emellé még hitelt igényelt, tudunk ilyen példákról is."

Az, hogy a diákszövetkezetek tavasszal mind visszaesésről számoltak be, és hogy több szektort még mindig érintenek a jelenlegi korlátozások, illetve még az is, hogy a vállalt óraszámok nőttek - arra enged következtetni, hogy a hallgatók anyagi helyzete, munkája bizonytalanná vált a járvány hatására. Mivel diákként banki hitelhez nem tudnak folyamodni, sokan igényelhették a Diákhitel Pluszt, hogy folytatni tudják tanulmányaikat, lakhatásuk biztosított legyen, vagy akár azért, hogy a családjukat támogassák.

Az pedig, hogy ennyien folyamodtak hitelhez, azt is jelenti, hogy sok diák függ a munkájától annyira, hogy a bevételkiesés miatt vagy tanulmányai, vagy lakhatása, egzisztenciája kerülne veszélybe. Hiszen a kollégiumokból kiköltöző diákok jelentős része visszatért a családi házba, ahol - azt feltételezzük - nem terhelte a lakhatás költsége, utaznia kevesebbet kellett a járvány miatt, összességében kevesebb kiadásuk kellett legyen. Azt sem lehet ráfogni a diákokra, hogy elfesztiválozták, elnyaralgatták volna a diákhitelt, hiszen idén erre módjuk sem nagyon volt.

Tehát marad az a magyarázat, hogy a munkaerőpiaci helyzetük gyengülése, vagy a család anyagi helyzetének megrendülése miatt veszélybe kerülhetett volna a tanulmányuk, más módon - drágábban - kellett megoldaniuk a lakhatást, mint a kollégiumokban, vagy az önálló egzisztenciájuk fenntartása érdekében voltak kénytelen hitelt felvenni.

Kutatást készít a Pénzcentrum!

Mivel a nemzetközi kutatások nem feltétlenül tükrözik, hogy Magyarországon milyen az egyes szakmák megítélése, ezért a Pénzcentrum felmérést készít ezzel kapcsolatban. Arra kérjük olvasóinkat, hogy osszák meg véleményüket: mennyire elismertek, hasznosak társadalmilag, túl- vagy alulfizetettek az egyes szakmák.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem