Így lesz rémálom a lakásfelújításból: te ne kövesd el ezeket a hibákat

2021. február 21. 13:01

2021-ben elstartolt a legújabb visszaigényelhető állami támogatási forma, amivel a kisgyermekes családokat segítik és ingatlanfelújítás esetén jár. A lakásfelújítási támogatást, és a hozzá kapcsolható hitelt óriási érdeklődés övezi, így ennek hatására (is) rengetegen vághatnak bele idén a lakás felújításába. Viszont nem érdemes alapos tervezés nélkül nekiugrani a lakásfelújításnak sem, hiszen rengeteg buktatója lehet a rosszul megbecsült költségektől kezdve, a késlekedő szakembereken át, egészen a rossz alapanyagválasztásig. A Pénzcentrum most összegyűjtötte, hogyan érdemes lépésről lépésre megtervezni a lakásfelújítást, hogy ne érjék kellemetlenségek az embert.

Már 2020-ban is nagyot nőtt a magyar lakosság felújítási kedve feltételezhetően a karanténnak "köszönhetően", hiszen utazni nem lehetett, így idő és pénz is több maradt az ilyen munkákra. Ezen felül rengeteg ember számára most válhatott sürgetővé egy-egy átalakítás is, mivel jóval több időt töltöttek el az otthonukban. A járványos felújítási lázra pedig csak rátett egy nagy lapáttal az idén elindított otthonfelújítási támogatás és hitel kombináció.

A lakosság részéről is nagy érdeklődés övezi az új hitelt és támogatást, függetlenül attól, hogy városban vagy falun, családi házban vagy lakásban élnek-e. Az az igénybevételre jogosultak közel kétharmada biztosan vagy valószínűleg igénybe veszi majd a támogatást - derül ki a januárban végzett reprezentatív kutatásból.

Mi is ez a felújítási támogatás?

2021-től a legalább egy gyermeket nevelők részére a Magyar Államkincstár utólag visszafizeti a felújítási és korszerűsítési költségek 50%-át, legfeljebb 3 millió forintot. Mivel a benyújtott számlák kifizetését követően, utólag lehet megigényelni a vissza nem térítendő támogatást, azok tudják csak kihasználni a lehetőséget, akik rendelkeznek elegendő saját megtakarítással.

Ebben segíthet a február 1-től elérhető támogatott otthonfelújítási hitel, amit már a munkálatok megkezdése előtt meg lehet igényelni, az utólag megkapott támogatási összeg pedig automatikusan betörlesztésre kerül, csökkentve a tőketartozást és a havi hiteltörlesztő összegét. A támogatott felújítási hitel legfontosabb általános jellemzői:

  • Maximum 6 millió Ft hitel vehető fel.
  • Legfeljebb 10 év lehet a hitel futamideje.
  • A hitel kamata a teljes futamidő alatt 3%.
  • Azok számára érhető csak el, akik jogosultak az otthonfelújítási támogatásra.
  • A felújítási támogatás (maximum 3 millió Ft) Kincstár általi kifizetése automatikusan csökkenti a fennálló hiteltartozást.

Hogyan vágjunk bele a felújításba?

Akár a támogatással és hitellel, akár anélkül vág bele valaki a felújításba, elengedhetetlen az alapos tervezés. Érdemes kalkulálni a szakemberek elfoglaltságával, az alapanyagok drágulásával, és tervezés nélkül előfordulhat, hogy a fürdőszobafelújítás közben dönt úgy valaki, hogy jó lenne egy általános festés is, meg új csempe a konyhába, és az egész nyarat felfordulásban fogja tölteni.

A legjobb lakáshitel ajánlatot keresed? Találd meg a Pénzcentrum kalkulátorával!

A tervezés legelső lépése, hogy készítsünk egy listát a felújítási munkákról, amelyeket el szeretnénk végezni, végeztetni. Jobb, ha első körben úgy állunk hozzá, hogy minden lehetőséget végigveszünk, hiszen ha már nekiáll valaki, jobb egyszerre túllenni az egészen, mint apránként, évekre elosztva. Főként, hogy kisebb munkákra nehezebb is szakembert találni, és ha már szereztünk egyet, jobb ha rögtön lecsempézi nekünk a konyhát és a fürdőt is, hiszen ki tudja mikor találunk erre legközelebb embert.

Ha már megvan a listánk, szépen tételesen végig kell menni rajta: milyen alapanyagokra lehet hozzájuk szükség? azok nagyjából mennyibe kerülhetnek? milyen szakembereket kell majd megbízni, és ők várhatóan mennyiért vállalják a munkát? Ebből a körülbelüli becslésből kiderül, hogy beleférünk-e abba a keretbe, amit a felújításra szánunk.

Piszkos anyagiak

Azt, hogy végül milyen felújításokat tudunk ezen a nyáron letudni, nagyban függ attól, mit engednek meg az anyagi kereteink. Akár ha valaki az új állami támogatást venné igénybe, akár lakástakarék-pénztárat, akár a saját megtakarítását, nagyon fontosak a határidők, időzítés. Egyrészt: a támogatás igazolásához, akár csak az LTP felhasználásához van megszabott igazolási határidő, abba bele kell férni.

Másrészt a hitelnek, és az LTP-knek is van átfutási ideje, nem azonnal kapjuk kézhez a pénzt. Például a Fundamenta kifizetése a régebben kötött szerződéseknél normál esetben minimum 3 hónap, a gyorsított eljárásnak pedig díja van. Ezért például, akinek ilyen konstrukciója van, már most érdeklődjön, mekkora összeg van, milyen dokumentumokat küldjön be, és mikor, hogy időben megkapja a pénzt.

Ezeket a határidőket és időpontokat kezdjük el beleilleszteni az időkereteinkbe: mikor is akarunk pontosan felújítani? Meddig is fog tartani a felújítás? Már májusban elkezdjük, vagy csak augusztus végén? Lehet, hogy májusra már nem is találunk szakembert - szóval járjuk körbe a lehetőségeket, és jelöljük ki az időintervallumot a naptárban, amikorra várhatóan a felújítás esik majd. Ehhez igazíthatjuk az előzetes elintéznivalókat, és az alapanyag beszerzéseket is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Érdemes a költségekkel úgy kalkulálni, hogy beleférjen a keretünkbe az is, ha drágábbra jön ki a végén a munkadíj, vagy ha már csak a drágább fajta ablakok vannak raktáron, mire a hitelt megkapjuk. Bármennyire is biztosak vagyunk abban, mi menyibbe fog kerülni, legyen tartalékunk arra az esetre, ha valami nem a számításaink szerint történik, mert az ilyesmi gyakran megesik.

Mit, honnan vegyünk?

Gyakori hiba a felújításoknál, hogy az ember nem deríti fel a lehetőségeit - vagy idő hiányában, vagy lustaságból - és így lemarad az akciókról, vagy a jobb fogásokról. A másik hiba, hogy túl sokáig vacillál valaki, és kifogy a kedvenc csempéje a boltból, hiánycikk lesz a kinézett csaptelep. Ha pedig rásóznak rossz alapanyagokat, akkor nem kell eltelnie sok időnek, és mállani kezd majd a tapéta: lehet elölről kezdeni.

Ha biztosra akarunk menni a minőséget illetően, akkor tájékozódjunk: olvassunk vásárlói értékeléseket, kérjük a szakember segítségét a választásban, aki majd elvégzi a felújítási munkát. Itt is igaz az aranyszabály: sose rendeljünk gyanús, megbízhatatlannak tűnő honlapokról.

Érdemes végiggondolni a spórolási lehetőségeket is. Például mivel a felújítási támogatás során elfogadható alapanyagok nagyon hasonlóak a lakástakarék-pénztár felhasználási kritériumaihoz, feltételezhető például, hogy nem csak új, hanem használt alapanyag is felhasználható, pl. nyílászárók. Erre viszont jobb rákérdezni konkrétan az Államkincstárnál, ha valaki ilyet tervez: mi szerepeljen az adásvételi szerződésben.

Hogyan éljük túl a felújítást?

Ha már megvannak az anyagi keretek, mikor kell intézni az igényléseket, az időpontok le vannak egyeztetve a szakemberekkel, az alapanyagok beszerezve, már csak hátra kell dőlni. Nem, ez így nem igaz. Rengetegen elfelejtenek például belegondolni abba, hogy a felújítás micsoda felfordulást hozhat egy család - főként a kisgyerekesek életébe. Attól függően mit és mennyi ideig újítunk fel, számolnunk kell a kellemetlenségekkel.

Például ha pont a gyerekszoba felújítása zajlik majd, akkor meg lehet-e oldani, hogy addig a nagyszülőknél legyen a gyerek, vagy egy nyári tábor idejére essen? Ha nem, akkor hol fog aludni, hol lesz neki hely. Ha a fürdőt akarjuk felújítani, akkor célszerű belegondolni, hogy fogjuk megoldani a fürdést, vécére járást, stb.

Ha pedig az egész lakást egyszerre újítaná fel valaki... akkor kell egy B-terv, hogy addig is hol fognak tartózkodni. Meg lehet-e ezt oldani, milyen költségvonzattal, vagy szívességek árán, és milyen kellemetlenségekkel kell számolni. Gyakran éppen amiatt válik a felújítás rémálommá, hogy az ember nem gondol bele, ha bizonyos ideig nem használhatók az ingatlan helyiségei, akkor ahhoz hogyan tud alkalmazkodni.

Ne felejtsük el: ha mindent szépen eltervezünk, még akkor is beüthet a krach.

Ezért ha már úgy érezzük, mindenre (is) felkészültünk, nézzünk mélyen a lelkünkbe. Mennyire bírjuk jól a váratlan helyzeteket, stresszt, csúszást? Milyen hozzáállással készülünk a felújításra: "essünk már végre túl rajta", vagy "milyen gyönyörűen mutat majd a konyhában az a csempe" attitűddel? Mert ha nyomásnak, stressznek, nyűgnek éljük meg, már mielőtt belevágnánk, akkor ezen érdemes addig is dolgozni. Pozitív hozzáállással ugyanis sokkal elviselhetőbb lesz a felújítás - a végső tanácsunk, hogy koncentráljunk arra, mennyi mindent nyerünk az egészen, ha egyszer kész lesz minden.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem