Baby feet up in the air lying down.

Megtört a lendület: sorra mondanak le az ingyenmilliókról a magyar családok

2022. augusztus 5. 10:05

A jegybank statisztikái szerint a június komoly visszaesést hozott a magyarok érdeklődésében a kölcsönök iránt. Az előző hónapokhoz a babaváró támogatások kifizetett összegeiben is látványos volt a visszaesés. Vajon a negatív  tenednciát még megfordíthatják a kormány által bejelentett változások, vagy amit a nyár elején láttunk már a babaváró alkonyának előszele?

Az MNB által a héten publikált számok szerint a bankok összesen 37,54 milliárd forintnyi babaváró hitelt folyósítottak júniusban, ezzel bőven nem ez a hónap volt a kölcsön csúcshónapja. Ezt az előző hónaphoz képest több mint 5 milliárd forintra rúgó visszaesés is jelzi.

A támogatási forma éves összevetésben sem teljesített jól. A tavaly júniusban folyósított 52,65 milliárdnyi összegű jegyzéshez képest a most folyósított összeg 40 százalékos csökkenést jelent a teljes volumenben. Az év eleji alacsony bázishoz képest a babaváró iránti érdeklődés mindemellett is magas volt, persze ebben komoly szerepet játszhatott a hiteligénylők utolsónak vélt rohama is, az ugyanis csak július végén derült ki, hogy a támogatási forma jövőre is elérhető lesz.

A Pénzcentrum által havonta megvizsgált egyéb lakossági hiteltípusok is hasonló mértékű visszaesést produkáltak júniusban. A lakáshitelek kifizetései több mint 23 milliárd forinttal, míg a folyósított személyi kölcsönök összege 1,8 milliárddal csökkent az előző hónaphoz képest. Érdemes viszont megjegyezni, hogy előbbi májusban sok éves csúcsot produkált és az utóbbi esetében is kiemelkedően magas összeget folyósítottak a bankok egy hónappal korábban.

A babaváró  esetében a nyár elején a legnagyobb hendikep piacának szűkülése volt. A jogosultak köre egyre csökkent és az év hatodik hónapjának relatíve magas számai is vélhetően a támogatás akkor még igen közelinek tűnő kivezetése miatti rohamnak volt köszönhető. Nem elhanyagolható persze annak hatása sem, hogy a lakásfelújítási támogatás és hitel iránti kereslet ugyanis minden nyáron nagy mértékben megélénkül, ami a jelzálogkölcsönök esetében direkt, a babaváróéban áttételes módon növeli a lakosság érdeklődését

A babaváró hitelre a lakáskölcsönök népszerűsége azért bír jótékony hatással, mert előbbi kiválóan kombinálható az utóbbival, akár önerőként is. Ezzel a lehetőséggel pedig rengeteg magyar él is, A felújítási támogatás előfinanszírozását ezért már tömegek oldják meg a lakáskölcsön helyett személyi hitelből, vagy épp a babaváróból. Utóbbi megoldás népszerűsége azért is érthető, mert a támogatást a pénzintézetek akár 75 százalékban beszámítják önerőként. Ezen felhasználási lehetősége miatt pedig várható, hogy a konstrukció egészen annak kivezetéséig népszerű marad.

A házasodási is kedvre is kihat a babaváró

Már a márciustól májusig tartó időszak adatai alapján is világosnak tűnt, hogy a babaváróra a lakosságnak folyósított összegek és a magyarok házasodási kedve közt. Ezt, ugyan ellenkező előjellel, de a júniusi számok is visszaigazolják. A támogatási forma iránti kereslet enyhe visszaesése ugyanis a menyegzők terén is hasonló folyamatot indított el. Továbbra is joggal feltételezhető tehát, hogy szép számban döntöttek a magyar párok a babavárónak hála életük összekötése mellett.

Ahogy a Pénzcentrum grafikonján is látszik, a támogatás folyósításainak komoly mélypontját jelentő januárban és a babaváró szempontjából szintjén gyenge hónapnak számító februárban is ugyanez a tendencia volt megfigyelhető. A mostani házasodási kedve persze így is jelentősen túlszárnyalja a tavasszal tapasztaltat, de ez vélhetően a szezonális hatásoknak köszönhető.

Jövőre is marad a babaváró

Júniusban persze még úgy tűnt, már csak néhány hónapja maradt azoknak a családoknak, aki szeretnék igénybe venni a babaváró támogatást. Csak júliusban hosszabbították meg ugyanis egy évvel az igénylés határidejét.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Aki biztosra akart menni, az tehát vélhetően már tavasszal, vagy a nyár legelején igényelt. Ezt visszaigazolják a márciusban és áprilisban folyósított, igen magas hitelösszegek is és egyben valószínűsíti, hogy júliusban is kevésbé teljesített fényesen a támogatási forma.

Nagy változást hozhat azonban, hogy július 30-án a kormány bejelentette, egy sor családtámogatási intézkedés, így a babaváró támogatás és a családi adókedvezmény meghosszabbítását, amik így jelen állás szerint 2023-ben is elérhetőek maradnak. Várhatóan pedig emiatt a magyar családok érdeklődése is tovább élénkülhet a kölcsön iránt, amit az otthonteremtési támogatás (ugyanezen a napon bejelentett) fenntartása is tovább segíthet majd.

Mivel a babavárót júliusban vezeték be, a rettentő sikeres első év számaival  erre a hónapra még lehetetlen éves összevetést készíteni, jól látszik, hogy a babaváró támogatás iránti kereslet idén a 2021-es és a 2020-as szinttől is jócskán elmarad. A tavalyi kifizetésekhez képest a visszaesés nem kevesebb, mint 28 százalékos volt. Persze az év eleji alacsony bázishoz képest  már a kifizetések mostani szintje is komoly előrelépésnek tűnhet.

Ennek oka a már említett kettős hatás lehetett. Hiába feleltek meg egyre kevesebben a babaváró igénylésének alapjául támasztott feltétételeknek, a potenciális igénylők figyelme a konstrukció kifutása igencsak megélénkült.

Erősödik az állami ösztönzés

Májustól fontos változás élesedett a babaváró kölcsönökre vonatkozóan. A kormány új rendelete szerint ugyanis egy százalékponttal, 7,6 százalékra csökkent az ilyen kölcsönöknél a büntetőkamat mértéke. Ha tehát a szerződésben vállalt öt év alatt nem születik meg a támogatott hitelt igénylő pár első gyereke, sokkal alacsonyabb büntetőkamattal kell számolniuk. Egy 10 millió forintos hitelösszeg esetében ez akár 400 ezer forinttal kisebb terhet is jelenthet egy bedőlt kölcsön esetén. A Pénzcentrum kalkulátorában részletesen is utánajárhatsz, jelen körülményeid között mekkora összegű babaváróhoz juthatsz, ha most igényelnél kölcsönt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 26. 19:56
A Media1 megtudta, hogy az ismert médiavállalkozó, Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media G...
Bankmonitor  |  2026. február 26. 11:26
Nem a fizetésed lett kevesebb, és nem is az ingatlan veszített az értékéből. Egyszerűen csak 2026. j...
Holdblog  |  2026. február 26. 07:29
Korlátozni akarja az UEFA és az angol futballszövetség is a gazdagabb klubokat.
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 21:13
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom