16 °C Budapest

Fojtogató hitelcsapda: már ez is veszélyes lehet

Pénzcentrum
2011. november 19. 13:25

2011 tavaszán a háztartások mintegy 45%-ának, azaz megközelítőleg 1700 ezer háztartásnak volt valamilyen hiteltartozása, 806 ezernek egy, 488 ezernek két, közel 400 ezer családnak három, illetve több. Az eladósodás a lakosságnak több mint a felét (52%-át) érintette. A többszörösen eladósodottak aránya az összes hitelesen belül az elmúlt néhány évben jelentősen megnőtt. A két fajta hitellel rendelkezők száma két év alatt a duplájára emelkedett, a három vagy több hitellel bíróké megnégyszereződött - áll a Központi Statisztikai Hivatal kiadványában.

A hitelek fajtáit külön-külön vizsgálva elmondható, hogy összességében 725 ezer háztartás rendelkezett jelzálog alapú hitellel, amin belül majd 80%-os (576 ezer) a lakásvásárlási céllal felvett kölcsönök aránya. A nem jelzálog alapú hitelek közül a különböző fogyasztási cikkekre (gépjármű-, bútor-, egyéb árucikk) kölcsönben érintett családok száma meghaladta a félmilliót, a folyószámla-, hitelkártya-tartozások pedig meghaladták a 300 ezres esetszámot. Az áruvásárlási kölcsönök közül a legtöbb háztartásnak (290 ezer) gépjármű-vásárlási hitele volt, ami az összes háztartás 8%-át jelentette. Jelentős még a személyi kölcsönt felvevő háztartások száma (268 ezer), de e hiteltípus felvételének konkrét céljáról nincsenek információk. A magánszemélyek felé történt eladósodás mértékét idén először mérte a KSH, ebben jelenleg több mint százezer háztartás érintett.

A gazdasági válság óta a nem lakáscélú hitelek közül a folyószámlához kapcsolódó hitelek növekedése volt a legjelentősebb. A 2008. évi 766 ezer háztartáshoz képest 2011-ben már közel 1 millió család rendelkezett folyószámlához kapcsolódó hitelkerettel. Jellemzően azok a pénzzavarba került háztartások választják ezt a megoldást, akik a hónap végén elegendő jövedelem híján túllépik számlakeretüket, s így ez a lehetőség még további mozgásteret ad nekik. A hitelkeretet igénybe vevők közül sokan ebből a könnyen hozzáférhető kölcsönből finanszírozták mindennapi kiadásaikat.

Ennek következménye, hogy a folyószámlahitelesek 27%-ának nehézsége adódott a tartozás törlesztésénél, a visszafizetési gondok miatt felhalmozott folyószámlahitel átlagos nagysága 9 ezer forint. Körükben is kiemelkedő a gyermekes háztartások aránya, csaknem harmaduk törlesztési elmaradással küzd, összefüggésben azzal, hogy e családok között jelentős a deviza-lakáshitellel rendelkezők száma és aránya.

Összességében, 2011 júniusában a lakossági hitelállomány nagysága 7 860 934 millió forint volt, melynek több mint egyharmadát a devizaalapú lakáshitelek állománya, további 28%-át pedig a szabad felhasználású, jelzálog alapú devizahitelek tették ki. A teljes hitelállomány háromnegyede problémamentes, 7% a kétes, illetve rossz minősítésű hitelek aránya. Az egyes hiteltípusoknál eltérő a visszafizetési hajlandóság/képesség. A lakáshiteleknél az átlagosnál magasabb - a támogatott forinthiteleknél 90% feletti - a problémamentes hitelállomány, ugyanakkor a forintalapú gépjárműhitel-állomány kétharmada kétes, illetve rossz minősítésű.

Katt a képre!


Az átlagnál lényegesen több gond van az áruvásárlási és egyéb hitelek visszafizetésével is, közülük minden ötödik a problémás körhöz tartozik. A teljes hitelállományból 872 085 millió forint (az összes 11%-a) került átstrukturálásra. A késedelmes (90 napon túli) hitelek esetében ez az arány jóval nagyobb, közel egyharmad.

A jelzáloghitelesek - jövedelem, munka, gyerekek

2011 tavaszán mintegy 576 ezer háztartásnak (az összes háztartás 15,2%-ának) volt lakáscélú jelzáloghitele, az érintett személyek száma összesen 1,9 millió fő volt. A jelzáloghitellel rendelkező háztartások közel felének, 287 ezer családnak volt devizaalapú kölcsöne, és 289 ezer háztartás rendelkezett forintalapú lakáshitellel. Ezekben a háztartásokban közel 945 ezer, illetve közel 960 ezer fő élt.

Ugyanezen időszak alatt 148 ezer háztartásnak - az összes háztartás 3,9%-ának - az otthonát nem lakáscélú jelzáloghitel terhelte, az ilyen típusú adóssággal érintett személyek száma meghaladta az 500 ezer főt. Az összes nem lakáscélú jelzáloghiteles háztartás közel 75%-a devizában adósodott el, és csak 38 ezer háztartás forintban. Ezekben a háztartásokban több mint 390 ezer, illetve 115 ezer személy élt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legmagasabb jövedelmi decilisbe tartozó háztartások csoportjában tette ki a legnagyobb hányadot - 14%-ot, ami több mint 80 ezer családot jelent - a lakáscélú jelzáloghitellel rendelkezők aránya. Ezzel szemben a hitelesek 8%-a (47 ezer háztartás) sorolható a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe (a 9. és 10. decilisbe tartozók 13%-a, az 1. és 2. decilisbe tartozó háztartásoknak pedig mintegy tizede vett fel lakáshitelt). A köztes jövedelmi tizedekbe tartozók arányaiban nincsenek nagy különbségek, mindegyik jövedelmi kategóriában a háztartások 9-11%-ának (50-60 ezer háztartás) van lakáshitele.

Ellentétben a lakáscélú jelzáloghitellel rendelkező háztartásoknál megfigyeltekkel, a nem lakáscélú jelzáloghitelt felvevő családok jellemzően alacsonyabb jövedelműek, az összes hitelfelvevő 47%-a (közel 70 ezer háztartás) az alsó három jövedelmi tizedbe tartozik, ahol inkább a devizában való eladósodás a jellemző.

A lakáscélú jelzáloghitelt felvevő háztartások 87%-ában - a devizaalapú hitelesek 89%-ánál, a forinthitelesek 86%-ánál - van aktív kereső a családban, 72 ezer háztartás esetében viszont minden családtag munkanélküli vagy inaktív. A gazdasági aktivitás szerinti összetételt tekintve hasonló a helyzet a nem lakáscélú jelzáloghitelt felvevő háztartásoknál is: itt a családok 84%-ában - a devizaalapú hitelesek 86%-ánál, a forinthitelesek 78%-ánál - van aktív kereső a családban, 24 ezer háztartás esetében viszont minden családtag munkanélküli vagy inaktív.

A lakáscélú jelzáloghitelt felvevő háztartások 68%-a (392 ezer család) nevelt gyermeket, ezekben a háztartásokban összesen több mint 1,5 millió ember él. Hitelt tehát elsősorban a gyermekes háztartások vettek fel. Több mint egynegyedük, 27%-uk rendelkezik lakáscélú hitellel, 14%-uk vett fel devizaalapú hitelt, 13%-uk pedig forinthitelt. A kétgyermekes háztartások részesedése a legmagasabb, közülük 87 ezer család rendelkezett 2011 tavaszán devizaalapú lakáshitellel és további 85 ezer forintalapúval.

A nem lakáscélú jelzáloghitelt felvevő háztartások 63%-a (94 ezer család) gyermeket nevelő, ahol összesen közel 400 ezer ember élt. Az ilyen típusú hitelt is elsősorban a gyermekes háztartások vették fel, 5%-uk devizaalapút, 1,5%-uk pedig forinthitelt. Ezen a téren a rosszabb anyagi lehetőségekkel bíró három- vagy többgyermekes háztartások részesedése a legmagasabb, közülük 14,6 ezer család rendelkezett devizaalapú lakáshitellel és további csaknem 2 ezer forintalapúval. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm