Nem az Erste Bank lesz a végtörleszteni vágyók bankja, legalábbis ha forinthitellel szerették volna kiváltani jelenlegi devizahitelüket. A bank mától érvényes kondíciós listájában a legkisebb THM is 12,27 százalék, ami messze van a piaci átlagtól is, nemhogy a végtörlesztők vágyálmaitól.
A mai naptól hatályos feltételek szerint 12,27 százalékos THM-mel kínálja lakáscélú jelzáloghitelét az Erste Bank, ez a mi értelmezésünkben azt jelenti, hogy a bank nem kíván részt venni a devizahitelükből menekülő ügyfelekért folytatott harcban. A piacon lévő hitelek között bőven találunk akár 10 százalék alatti THM-el rendelkezőt is, így valószínűleg kevesen választják majd ezt az ajánlatot. A júliusban készített jelzáloghitel körképünkből is jól látszik: a bank az akkori 10,19 százalékról emelte 12,27 százalékig a THM-et, ezzel a hitelközvetítőkkel történő szerződésbontással együtt már második jelét adta annak: nem kíván versenyre lépni a devizahitelüket végtörlesztőkért. (Saját ügyfeleinek a bank egy "kedvezményes THM-et kínál, ami 11,91 százalék)
(alábbi táblázatunk a július végi állapotot mutatja!)

Édeskevés az első végtörlesztő hitel>>Kattints!<<
Ezen a THM szinten ugyanis csak keveseknek éri meg kiváltania devizahitelét. A jelenlegi árfolyamszinttel számolva a leginkább érintett frankhitelesek körében sem igazán van olyan réteg, amelynek törlesztőrészlet-csökkenést hozna e konstruckió választása.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







