Visszaveszik a hitelkártyákat: még azoktól is, akik fizetnek!

Pénzcentrum
2008. február 22. 13:00

A hitelkártya adósságok mértéke kezd ijesztő méreteket ölteni. Valószínűleg ebből a megfontolásból a Bank of Amerika hitelkártyás ügyfelei ezreinek küldött értesítést, hogy ha nem fizetik ki a jelenlegi 9 százalékos kamattal a fennálló tartozást, és adják vissza a hitelkártyát, 28 százalékos kamattal találhatják szembe magukat. Ráadásul ez nem csak azokra vonatkozik, akik már jelentős tartozássokkal rendelkeznek, olyan ügyfelek is kaptak értesítést, akik eddig minden hónapban rendben visszafizették a tartozásaikat.

Egyesek szerint ez mind része a kockázatok felülvizsgálatának és kezelésének. Az ügyfelek azonban érthető módon tiltakoznak, mivel szerintük az még érthető lenne, hogy emelik a kamatokat azoknak, akik nem fizetnek rendesen és szinte állandóan el vannak maradva a tartozások kiegyenlítésével, de az nem állapot, hogy olyanoktól is visszakövetelik a kártyákat, akik teljesítik a feltételeket.

Pár évvel ezelőtt a bankok még a nyakukat törték egy-egy ügyfélért, és olyan kedvezményeket ajánlottak, mint a kezdeti nullás kamat, vagy a pompásabbnál pompásabb nyereményjátékok, csak azért, hogy több és több kártyát tudjanak kiadni. Ezen a területen ugyanaz játszódott le, mint a jelzáloghiteleknél. Olyanok is kaptak kártyát, akiknek nem lett volna szabad adni.

Ennek köszönhetően egyre többen bocsátanak ki olyan kártyákat, amelyekért cserébe letétbe kell tenni egy meghatározott összeget, és az éves díj is magas, viszont ha az ügyfél egy éven keresztül rendben fizet mindent, akkor visszakapja a letétet, és a fizetendő díjak is csökkennek. Mivel a kártya így a kártyahasználó saját pénzével van biztosítva, a bankoknak sokkal kisebb a kockázata.

Gyakori ezen kívül az is, hogy egy alacsony keretet biztosító hitelkártyát aránytalanul magas havidíjjal adnak ki, bár ezt a felügyeletek nem igazán szeretik. Ezeknek a kártyáknak nem csak az éves díja, hanem a kamatai, és a kerettúllépésért fizetendő összeg is hatalmas, így nincs nagy jövőjük.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bankok általánosan azon a véleményen vannak, hogy ők csak a saját "bőrüket szeretnék menteni", ezáltal olyan konstrukciókat és értékelési rendszereket kitalálva, amivel hatékonyabban tudják biztosítani, hogy az ügyfelek visszafizessék a felvett hiteleket, és a kártyaadósságokat. A Bank of Amerika negyedik negyedéves profitja például 95 százalékkal volt alacsonyabb az előző évhez képest, miután leírták a behajthatatlan követeléseket. A hitelkártyák esetén ez 35 százalékot jelentett, így nem csoda, ha minden eszközzel megpróbálkoznak annak érdekében, hogy ne romoljon tovább a helyzet...

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?