Sosem vettünk még fel ennyi devizahitelt mint most (korr.)

Pénzcentrum
2007. november 16. 12:21

Az idén a harmadik negyedévben minden korábbi szintet megdöntött a lakosság hitelfelvételi kedve. Legalábbis a devizahiteleknél, a forinthitelek ugyanis szinte teljesen kiveszőben vannak. A lakossági megtakarításokból egyre nagyobb részt hasítanak ki a befektetési jegyek. Az állam helyzete eközben javul, de nem eléggé.

A harmadik negyedévben a háztartások csaknem 400 milliárd forintot, egy munkanapra vetítve nagyjából 6 milliárd forintnyi devizahitelt vettek fel. A sosem látott mértékű hitelboom árnyoldala a forinthitelek zuhanása: az ilyen tranzakciók egyenlege hosszú ideje null körül mozog.


A mai előzetes pénzügy számla adatokból az is kiderül, hogy lakosság bruttó megtakarításállománya némiképp gyorsabban bővült, mint korábban. Legalábbis számításaink szerint a teljes állomány a harmadik negyedév végén elérhette a GDP 87 százalékát. A növekedés két tényező eredménye. Egyrészt a lakossági részvényállomány átértékelődött a tőzsdei emelkedés hatására, másrészt folytatták sikersorozatukat a befektetési jegyek. Utóbbi már csaknem 10 százalékos részarányt tesz ki a lakosság teljes megtakarításából, háromszor akkorát, mint három éve.



A lakosság összesített megtakarítási pozíciói ezzel együtt is tovább romlottak. A harmadik negyedévvel záródó utóbbi egy évben a háztartások nettó finanszírozási képessége mindössze a GDP 1.9 százalékát tette ki, ami azt jelenti, hogy folytatódott a csaknem két éve tartó folyamatos apadás. Csak kisebb vigaszt jelent, hogy ezen belül a harmadik negyedévben szezonálisan igazítva már nem folytatódott tovább a csökkenés. (Ezt az adatot óvatosan kell kezelni, mert utólag még módosulhat.)

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


Az államháztartás finanszírozási igénye tovább csökkent, az utolsó negyedévben már "csak" a GDP 4.6 százalékát tette ki. Ez hatéves minimumnak számít. Az adat - a módszertani különbségek ellenére - jól jelzi, hogy az idei költségvetési hiány jóval kisebb is lehetne a kormány által megjelölt 6.4 százaléknál, amennyiben az utolsó negyedévre nem tervezte volna be a többletbevételek és tartalékok egy részének elköltését a kormány. (Valamivel alacsonyabb egyébként még mindig lehet a deficit, de a korábban elképzelhetően tartott 5.5 százalékról már senki nem beszél.)


Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2007 harmadik negyedévének végén 16425 milliárd forint volt. Ez az utolsó négy negyedév GDP-jének 64.9 százalékát érte el. Érdekesség, hogy ez az előző negyedévben még 65.5 százalék volt, vagyis csökkenést tapasztalhatunk. Újabban az utolsó negyedévben esni szokott a mutató, mivel az állam MNB-nél tartott betétszámlájának leépítése jobban csökkenti a bruttó adósságot, mint ahogy azt az utolsó negyedéves szezonálisan magas hiány növeli. Ha ez az idén is így lesz, az meglepő eredményre vezet, ugyanis akkor már az idén is csökkenne az államadósság, amiről eddig nem volt szó makropályákban.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
iO Charts  |  2026. augusztus 14. 21:53
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Computer Modelling Group 2027 Q1-es jelentése előtt a ré...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 15. 19:19