30 °C Budapest

Fellebbez az OTP

Pénzcentrum
2007. szeptember 20. 16:15

A GVH határozata szerint a bank "akár 45 napig kamatmentesen használhatja a bank pénzét" szövegű reklámja megtévesztette a fogyasztót, mert a reklámból nem tűnik ki a kamatmentesség feltételekhez kötöttsége.

Az OTP Bank azért támadta meg a GVH határozatát, mert egyrészt a magyar nyelv szabályai szerint az 'akár' szó eleve lehetőséget, feltételességet fejez ki, mint ahogy a szöveg állítmányának feltételes módja is. Másrészt a reklám szövege mellett a megtéveszthetőségre alkalmasság megítéléséhez az egyéb piaci közléseket (pl. szórólapok, Internet, üzletszabályzatok, hirdetmények tájékoztatását) is figyelembe kell venni, erre EU és hazai jogszabályok mellett maga a GVH is felhívja honlapján a figyelmet. Harmadrészt pedig a GVH úgy állapította meg a 100 millió forintos bírságot, hogy semmilyen viszonyítási alapja nem volt, nem ismerte határozathozatalkor sem az OTP Bank hitelkártyával kapcsolatos reklámköltségeit, sem az abból származó hasznot.

A Fővárosi Bíróság a szeptember 19-én tartott első tárgyaláson az OTP Bank keresetét elutasította. A szóban kihirdetett ítéletből az elutasítás indoka a bank jogi képviselője számára nem volt megállapítható. A bank határozott szándéka, hogy az írásba foglalt ítélet kézhezvételét követően fellebbezéssel él a Fővárosi Ítélőtáblához.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. augusztus 14. 09:33
A padel menő lett itthon - és drága. Sőt, Európában az egyik legdrágább jelenleg, ha vásárlóerőt fig...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 09:30
Szervezeti átalakítás lesz és Főszerkesztői Bizottság veszi át a népszerű YouTube-csatorna operatív...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 14. 08:00
A zöldtető ma már nem luxus és nem is esztétikai döntés - Zürichben legalábbis. A svájci városban tö...
KonyhaKontrolling  |  2026. augusztus 14. 07:45
A pénzügyileg tudatosabbak körében egy ideje már az IBKR a nyerő bróker, aminek a hegemóniáját csak...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?