-7 °C Budapest

Itt a készpénz halálos ítélete!

Pénzcentrum
2007. szeptember 5. 14:00

Legalábbis a legfrissebb újítások alapján úgy tűnik, egyre kevesebb szükség van a papírpénzre, illetve a néha súlyzónak is beillő aprópénzre. Londonban ugyanis most kerülnek bevezetésre az új, fizikai érintkezés nélküli fizetést lehetővé tévő kártyák.

A vásárlók az újfajta kártya révén kisebb összegű vásárlásokat intézhetnek anélkül, hogy a kártyaterminálba be kellene írniuk PIN-kódjukat, vagy ahhoz hozzá kellene érinteniük a plasztikot.

Elég ha csupán "meglóbálják" a terminál előtt a kártyát, és a maximum 10 fontos (3700 forint) vásárlási érték levonásra kerül. Londonban igen egyszerűen zajlik majd a kártyacsere, mivel a bankok levélben kérdezik meg ügyfeleiket, szeretnének-e új érintkezés nélküli fizetést lehetővé tévő kártyával rendelkezni.

Persze Anglia nem az egyetlen ország, amely bevezeti a PayPass elnevezésű rendszert, az már 19 országban működik, s mintegy 16 millió ilyen kártya van forgalomban.

Ez a gyors és könnyű fizetési módszer általában azokban a boltokban kedvező, amelyekben a vásárlók célja, hogy hamar megtörténhessen a fizetés, tipikusan ilyen helyek a gyorséttermek, vagy a patika.

A kártyakibocsátók szövetsége úgy tervez, hogy 2008 végére 5 millió ilyen kártyát bocsáthatnak ki. Azokat, akik az új fizetési módszer biztonságával kapcsolatosan aggódnak, megnyugtathatják a meghozott biztonsági intézkedések. Ezek szerint minden esetben rögzítésre kerül a kártyán, hogy mikor történt utoljára PIN-kód bevitelével fizetés, s azt követően bizonyos számú tranzakciók után újból bekérésre kerül a kód.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ráadásul ugyanazon törvények érvényesek a bevezetésre kerülő kártyákra is, mint amelyek a hagyományos típusú bankkártyákra is vonatkoznak, vagyis aki odafigyel számlájára és időben szól, azt nem érheti kár csalás esetén.

Hazánkban egyelőre nincs ilyen fizetést lehetővé tévő plasztik, azonban ami késik nem múlik, ráadásul folyamatosan számolhatunk be újdonságokról a bankkártyák piacán is, így például a többfunkciós, vagy a társmárkás kártyák területén is.

Itthon a bankkártyás fizetés népszerűségét segítheti elő az elfogadóhelyek számának emelkedése is. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 2005-ben 34 százalékkal emelkedett a Visa és MasteCard védjeggyel ellátott kártyákat elfogadó kereskedelmi egységek száma.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?