A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
Kinyílnak Szentendre templomai: három napig koncertek, irodalmi estek és különleges programok jönnek
Szeptember 11. és 13. között hatodik alkalommal rendezik meg a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét, amelyen kilenc templom és három imaház tárja ki kapuit a látogatók előtt. A Ferenczy Múzeumi Centrum szakrális, összművészeti fesztiválján ezúttal is koncertek, irodalmi és művészettörténeti programok, templomséták és egyházművészeti események várják az érdeklődőket.
Az idei fesztivál zenei vezérfonala Johann Sebastian Bach örökérvényű muzsikája lesz. A templomokban több ismert előadó is fellép: a virtuóz tamburazenét játszó ViGaD zenekar, Rohmann Ditta csellóművész, Virág András Gábor orgonaművész, Szalóki Ági, a Dalinda együttes, valamint a Musica Beata kórus is szerepel a programban. A rendezvény vendége lesz Bősze Ádám zenetörténész, aki ezúttal Monteverdi kalandos életéről tart előadást. Különleges programnak ígérkezik Szabó T. Anna és Gryllus Dániel verses-zenés estje is, miközben a közönség idén is találkozhat Magyarország egyik legismertebb vokális együttesével, a StEFREMmel.
A hétvége különlegessége, hogy nemcsak kulturális programokat kínál, hanem olyan szakrális terekbe is betekintést enged, amelyek az év más időszakában nem, vagy csak korlátozottan látogathatók. A templomok és imaházak így egyszerre válnak koncertek, irodalmi estek, előadások és közösségi programok helyszíneivé.
A háromnapos rendezvény jó alkalmat kínál arra is, hogy a látogatók Szentendre vallási, építészeti és művészeti örökségét egy egészen más oldaláról ismerjék meg.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







