A Holt-Körösnél megindulhat a vízpótlás, miután kiépült a szivattyús rendszer. Mintegy 300 ezer köbméter vízzel mentenék a drasztikusan apadó, kiszáradással fenyegetett holtágat.
Újra nyitva az ország kedvenc turistaháza: kukkants be te is, milyen lett felújítás után!
Újra nyitva a hazai turisták egyik legkedvesebb menedéke, a Nagy-Hideg-hegyi Turistaház! A modernizált és barátságosabb épület most új funkciókkal, kényelmi megoldásokkal és közösségi programokkal várja a látogatókat – egész évben.
A Börzsöny ikonikus épülete, a Nagy-Hideg-hegyi Turistaház idén teljes körű rekonstrukción esett át, amely nemcsak külsőségekben, hanem szolgáltatásaiban is új korszakot nyitott. A felújítást követően szeptember 12-én baráti hangulatú találkozón mutatták be a házat a Duna–Ipoly Nemzeti Park partnereinek és a helyi közösségeknek.
A felújítás során nagy hangsúlyt kaptak a korszerű, energiatakarékos megoldások: e-bike töltőpont, szárítók a fűtőtestek fölött, zárható szekrények és egy becsületkasszás büfé teszi kényelmesebbé a túrázók életét. A ház télen is melegebb, barátságosabb lesz, az étlapon pedig szezonális fogások várják az érkezőket.
Fontos szempont maradt a természet védelme is: a turistáknak továbbra is magukkal kell vinniük a keletkezett hulladékot, hiszen a hegyen nincs szemétszállítás. Az üzemeltetők és a nemzeti park munkatársai kis léptékű élőhelykezelésekkel, cserjeirtással és vízmegtartó beavatkozásokkal is óvják a környezetet.
Ahogy a sajtóközleményben még írják, a Nagy-Hideg-hegyi Turistaház a jövőben nemcsak szálláshely, hanem közösségi tér is lesz: szervezett túrák, előadások, környezeti nevelési programok és családbarát események színesítik majd a kínálatot. Könnyű megközelíthetősége miatt hétvégi kiruccanásokhoz, iskolai kirándulásokhoz és gyerekprogramokhoz is ideális célpont.
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








