Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.
Az Európai Bizottság közel 50 millió eurós rendkívüli támogatást javasol a tavaszi fagyok miatt nehéz helyzetbe került kelet- és közép-európai gazdáknak. Magyarország ebből 10,8 millió eurót, vagyis mintegy 4,3 milliárd forintot kaphat, írja a Portfolio.
Az Európai Bizottság 10,8 millió eurós, azaz körülbelül 4,3 milliárd forintos szükséghelyzeti támogatást javasol a magyar mezőgazdaságnak a mezőgazdasági tartalékból. A támogatás célja, hogy segítséget nyújtson a gyümölcs-, dióféle- és zöldségtermesztőknek, akiket különösen súlyosan érintettek az idei tavaszi fagyok és a szélsőséges időjárási körülmények.
A rendkívüli keretből hat tagállam – Bulgária, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Románia – részesülne, összesen közel 50 millió euró értékben. Magyarország a második legnagyobb összeget kapná, csak Lengyelország előzi meg 14,8 millió euróval. A román gazdák 11,5 millió, a bolgárok 7,4 millió, a lettek 4,2 millió, a litván termelők pedig 1,1 millió euróra számíthatnak.
A tagállamok saját forrásból akár meg is duplázhatják az uniós keretből kapott összegeket, így Magyarország esetében a támogatás elméletileg elérheti a 8,6 milliárd forintot is.ű
A Bizottság indoklása szerint a késő tavaszi fagyok, jégesők és heves esőzések elpusztították a gyümölcs- és dióültetvények jelentős részét. Magyarországon különösen az alma-, kajszi-, cseresznye-, őszibarack-, körte- és birstermesztők szenvedtek súlyos károkat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A támogatások kifizetésének határideje 2026. április 30., de Brüsszel célja, hogy a pénz minél előbb eljusson az érintett gazdákhoz, akik a tavaszi fagykárok után mostanra sok helyen a termés nagy részét elvesztették.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.







