Budapest, 2023. január 19.Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszédet mond

Mire készül Matolcsy jegybankja? Ez következhet hamarosan, senki nem marad ki

2023. április 24. 16:03

Az alapkamatot még nem, de az egynapos betéti tendert várhatóan visszavágja holnap a jegybank monetáris tanácsa. A Pénzcentrum által megkérdezett szakértők szerint a lépés óvatos és tapogatózó, viszont nem lehet nem belelátni, hogy az MNB már nagyobb, és a gazdaságra, az emberek életére sokkal komolyabb hatással lévő bejelentésekre, lépésekre készülhet.

Nagyon úgy tűnik, hogy egy év után, ha kis mértékben is, de holnap végre fellélegezhet a magyar gazdaság. Amint Virág Barnabás, a jegybank alelnöke múlt héten elárulta: a monetáris tanács keddi ülésén akár arról is dönthet, hogy az egynapos betéti tenderek felső kamatfolyosóját szűkiti. Ez lehet a legelső lépés az irányadó kamat csökkentése felé, ami hosszabb távon akár a banki termékekre is átmehet, de ez az óvatos lépés egyelőre még nem ennek lesz az előfutára.

Ami biztos, hogy a kamatemeléseket persze a jegybank sem jókedvében hajtotta végre. A kamatemelés régi és bevált módszere az infláció elleni küzdelemnek, a jegybank ezzel a folyamatos emeléssel igyekezett ellenállni a folyamatosan száguldó drágulásnak, és egy kicsit az elszálló forintárfolyamnak is. Ennek ellenére mégis voltak ellenzők: köztük a legnagyobb port Parragh László, az Iparkamara elnökének szavai verték fel.

A következő nagy feladatot, kihívást a kamatoldalon érzékelem. A gazdasági növekedésnek és fenntarthatóságnak a legnagyobb akadálya most a válságzónákra jellemző magas alapkamat, amely jelenleg tizenhárom százalék. Ennek negatív hatása leginkább beruházási oldalon mutatkozik meg, amely közvetlenül az építőiparra hat leginkább, ahogy ez már a visszaeső megrendelésszámon is látszik. Megítélésem szerint ez a kamatszint egyre kevésbé indokolt

- fogalmazott Parragh László egy januári interjúban.

Mit csökkent a jegybank?

A Pénzcentrum kíváncsi volt arra, hogy ha Virág Barnabás ígéretének megfelelően valóban fontolóra veszi a csökkentést a Monetáris Tanács, akkor egészen pontosan mi fog történni? A megkérdezett elemzők rögtön vissza is fogták a hurráhangulatot. Virovácz Péter, az ING vezető elemzője lapunk kérdésére azt mondta: nem az irányadó kamat mérséklésére készül a jegybank.

Fontos leszögezni, hogy nem irányadó kamatcsökkentésről van szó. Maga Virág Barnabás is arról beszélt, hogy az egynapos betéti tenderek esetében várható az, hogy a felső folyósokat szűkítik. Ez egy amolyan előkészítő lépés ahhoz, hogy a közeli jövőben más kamatok, akár az irányadó banki kamat csökkentésére is sor kerüljön

- mondta az elemző. Elmondta még azt is: aggodalomra viszont nincs ok, mert a lépés, ha valóban megtörténik, akkor azt jelzi, hogy a jegybank már a közeljövő fontos döntéseinek ágyaz meg, és annak már számottevő hatásai lesznek a magyar gazdaságra.

Az infláció csökkenése valóban előfeltétele annak, hogy az alapkamat csökkenjen, de ettől ez még nem azt jelenti, hogy a jegybank feladta volna az infláció elleni harcot. A kamatfolyosó szűkítésére azért nyílhatott lehetőség, mert – amint ők is elmondták a jegybanknál – a nemzetközi piaci hangulat jelenleg megengedi ezt. Jó a hangulat más jegybankoknál, a pénzpiacokon is, de még mindig fennáll a háború miatti nehéz gazdasági helyzet, itt van velünk a magas infláció, így csak apró lépésekre van lehetőség

- mondta Virovácz Péter.

Madár István, a Portfolio vezető elemzője ennél is pontosabb támpontot adott.

Virág Barnabás MNB-alelnök szavai alapján szinte biztosra vehető, hogy az irányadónak számító 18% kamaton nem változtat a héten a jegybank. Viszont várhatóan csökkenni fog a 25%-os egynapos hitelkamatláb, várhatóan jelentősen, akár 20%-ra. Ugyanakkor ennek a kamatnak ma semmilyen iránymutató szerepe nincs a hazai kamatpolitikában, ezért inkább egy jelképes lépésről van szó, jelezve az irányadó kamat közelgő vágását. Erre legkorábban májusban kerülhet sor, de akár kivárhat a jegybank júniusig is

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- mondta Madár István. Hozzátette azt is, hogy a lépés jól illik a jegybank óvatos lépéseinek sorába.

A jegybank érezhetően óvatos, a globális pénzügyi környezet meglehetősen bizonytalan és a hazai gazdasági helyzet sem fényes, az infláció toronymagasan EU-rekorder

- tette hozzá a Portfolio szakértője.

És az alapkamat?

Megkérdeztük azt is, hogy vajon miért érzi a jegybank, hogy ha óvatosan is, de megérett az idő egy ilyen lépésre, amely egy év óta az első enyhítő intézkedésnek számít? Madár István szerint az MNB bár tyúklépésekben halad, az idő most valóban megfelelő erre.

Fontos a hiteles előkészítés, a piaccal való aktív kommunikáció. A forintpiacon nagyon a sok a forró pénz, ez pedig a gazdasági változásokra gyorsan tud  mozdulni. A közelmúltban a forint  gyengülése nagyon károsan hatott az hazai inflációs folyamatokra, ezért most a jegybank biztosan óvatos lesz. Ezzel együtt valóban fontos kérdés, hogy miként lehet úgy kamatot csökkenteni, hogy az ezzel járó devizapiaci mozgások ne vezessenek a forint érdemi gyengüléséhez. Úgy gondolom, a mostani helyzetben van erre lehetőség, mert a forint sokat erősödött, a 400-as tartomány már messze van, az energiaárak nagy esése pedig csökkentette a magyar gazdaság kockázatait

- modnta a Portfolio vezető elemzője. Kitért még arra is: bár a banki termékek persze ettől most nem lesznek olcsóbbak, meglehet, hogy már nem kell erre sem sokat várni.

Az e heti kamatdöntésnél érdekesebb, hogy milyen előremutató jelzéseket tesz a jegybank. A piac eleve úgy gondolja, hogy a kamatcsökkentés az idén elkezdődik, tehát egy ügyes előkészítéssel erre az útra rá lehet vezetni

 

borítókép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem