A magyar piaci lakáshitelkamat ma közel 3 százalékponttal magasabb a régiós átlagnál.
100 bázisponttal 10,75 százalékra emelte kedden az alapkamatot a Monetáris Tanács, így 2009 óta először lett kétszámjegyű – közölte az MNB délután. Nemsokára érkezik az indoklás, illetve háttérbeszélgetést is tart Virág Barnabás alelnök.
Előzetesen az elemzők többsége 50 bázispontos kamatemelésre számítottak, de volt 100 bázispontos előrejelzés is. Végül a Monetáris Tanács 100 bázispontos emelésről döntött, illetve ezzel párhuzamosan a kamatfolyosó két szélét is feljebb tolták. Így most az egynapos betét kamata 10,25 százalékra, az egynapos hitelé pedig 13,25 százalékra emelkedik.
Az utóbbi hetekhez képest valamivel nyugodtabb hangulatban készülhetett a mai kamatdöntő ülésre az MNB, hiszen a forint visszaerősödött 400-ig a hónap elején látott 415 körüli történelmi mélypontról. Ugyanakkor az inflációs kilátások inkább még tovább romlottak az elmúlt hetekben, ami elkerülhetetlenné teszi a kamatemelés folytatását.
Az alapkamat mostani emelkedése után várhatóan csütörtökön ezzel megegyező mértékben emelkedik majd az egyhetes betét kamata is.
Nagy bejelentés jön pénteken: újabb minisztereket mutat be a Tisza Párt, köztük az oktatás felelősét
Magyar Péter a Facebookon jelezte, hogy pénteken újabb minisztereket mutat majd be, köztük az oktatási tárca várományosát.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








