0 °C Budapest
Káoszba fulladhat a hitelmoratórium vége: riadót fújtak a szakértők

Káoszba fulladhat a hitelmoratórium vége: riadót fújtak a szakértők

2021. május 4. 13:27 3 perc

Ha a jogszabályi környezet nem változik, a hitelmoratóriumban résztvevő cégek fizetési haladéka jóval hamarabb járhat le, mint ahogy a vállalkozás működése, jövedelemtermelő képessége helyreállna. Ráadásul a közelgő, június 30-i dátum egyszerre érinti majd az összes, a moratóriumot igénybevevő hazai céget, amire a banki kapacitásokat sem biztos, hogy fel lehet készíteni. Könnyen lehet, hogy a határidő vége egyben egy rövid, de kaotikus időszakot is hoz a hazai pénzintézetek jelentős részénél.

Kérdőíves felmérésünk alapján a moratórium hatására felszabaduló összeget a vállalati adósok elsősorban munkavállalóik bérének kifizetésére, illetve egyéb, likviditáshiányos helyzetük orvoslására használták fel. Június 30-ig, a moratórium végéig korántsem biztos, hogy minden, a moratóriumban résztvevő cég működése helyre tud állni annyira, hogy a korábbi feltételekkel folytassák a törlesztést – figyelmeztetett Börcsök Péter, a CFI Hungary igazgatója.

Mivel alig két hónap van a határidőig, egy új banknál a hitelfolyósítással járó procedúra a tapasztalatok szerint már nem fér bele a hátralévő időbe. Azok a vállalkozások, akiknek júniust követően még gondot jelenthet a korábbi hitel újbóli törlesztése, akkor járnak el a legbölcsebben, ha saját bankjukkal egyeznek meg a folytatásról, ahogy ezt maga a vonatkozó jogszabály is ösztönzi – mutatott rá a szakember. A bankoknak is érdeke ügyfeleik stabilitása, különösen a komolyabb összegű hitelek esetében, ezért nyitottak lehetnek a korábbi szerződés módosítására, bár ez természetesen függ az adós körülményeitől, törlesztőképességétől is.

Börcsök Péter elmondta: „Ha megkapom a bankomtól a hitelszerződés-módosítási ajánlatot, nem kell szükségszerűen elfogadni és aláírni azt, várhatok vele, figyelve az ajánlat érvényességi idejére. Ez jó stratégia lehet, ameddig eldől, hogy a kormány meghosszabbítja-e a moratóriumot vagy sem. Ha van hosszabbítás, azzal élek, ha nincs, akkor van egy, a korábbinál kedvezőbb, a vállalkozás aktuális helyzetéhez igazított szerződésem, ami még akkor is jó megoldás lehet, ha egyébként kitolják a június 30-i határidőt. Ugyanakkor a módosított szerződésnek a bank részéről feltétele is lehet, hogy az adós ne éljen az újabb hosszabbítás lehetőségével.”

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A KKV szektorban gyakori – mutatott rá az igazgató – hogy nem készülnek részletes üzleti tervek, így nem is tudják pontosan, hogy az újrainduló törlesztések milyen hatással lesznek az életükre, ki tudják-e majd gazdálkodni a várható bevételekből vagy sem. Most érdemes lépnie az érintett vezetőknek, és nem felkészületlenül megvárni a moratórium leteltét, amely után likviditási gondok léphetnek fel.

Lehet ugyan arra számítani, hogy a bankoknak nem lesz kapacitása egyszerre kezelni a számos problémás hitelt és biztosítékot, így előfordulhat, hogy a zavaros helyzet további néhány hét vagy hónap haladékot jelent. Erre építeni azonban már veszélyes hazárdjáték, aminél az előrelátás mindenképp jobb megközelítés – zárta szavait a szakember.
 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Holdblog  |  2026. november 5. 13:23
Harminc éve még Magyarország és Bulgária emelte a régió agrárexportját, ma Lengyelország áll az élen...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?