Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.
Az interneten és a médiában is rendszeresen felbukkanó toposz, hogy a Covid-védőoltások egyre több ember hal meg Magyarországon. A Portfolio utánanézett, hogy mennyire igazolják ezt az állítást a tények.
Sokan találkoztunk már azzal a jelenséggel az elmúlt hónapokban – vagy akár most már években –, hogy egy-egy ismert ember halála kapcsán a közösségi médiában megszaporodtak azok a sejtések, miszerint az illető a koronavírus-védőoltás miatt hunyt el. A kommentek pedig a személyes tragédia és a népírtást vizualizáló vélemények közötti skálán helyezkednek el. Ezek a konteók pedig a téli időszakban különösen elszaporodnak: a tél ugyanis szezonális okokból még több halálesetet okoz. Azonban ez a tény önmagában nem cáfolná azt, hogy esetleg ehhez a védőoltásoknak is köze lenne. Ezért a Portfolio most azt vizsgálta meg, hogy a Covid-védőoltások bevezetése óta a szokásosnál többen haltak-e meg az elmúlt hónapok során.
A korábbi évek során a koronavírus őszi hulláma jóval több halálesetet okozott, mint a megszokott, azonban 2022-ben, amikor a lakosság jelentős része oltott volt látható, hogy bár a vírus még jelen van, de járványról már rég nem beszélhetünk. Ha viszont igaz lenne az állítás, hogy a vakcinák hatására halnak meg az emberek Magyarországon, akkor egy jelentősen magasabb számot kellett volna látnunk. Ezzel szemben a valóság az, hogy jóval kevesebben haltak meg, mint az év elején, amikor jelentősen kisebb volt az átoltottság.
Tavaly ugyanis már koránt sem beszélhettünk olyan csúcsokról, mint 2021-ben, vagy 2020-ban: a járvány végével a halálozások száma gyakorlatilag a Covid előtti időszakra esett vissza. Ez alapján pedig biztosan állítható, hogy a vakcinák semmiképpen sem okoznak tömeges haláleseteket hazánkban, de valószínűleg még szórványosan sem.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







