A MÁV-csoport vezérigazgatója bejelentette, hogy külön tájékoztató oldalt indítanak a Keleti pályaudvar augusztus 25-től szeptember 20-ig tartó lezárásával kapcsolatban.

Ezekkel az új funkciókkal bővül a védettséget igazoló applikáció: tényleg érdemes letölteni
Június közepére készül el az az új funkció, amellyel leolvashatóvá válik, hogy az applikáció használója mikor kapta meg a második oltását, és az is, hogy a koronavírus ellen milyen típusú vakcinát kapott.
A Google Play áruházban EESZT-alkalmazás néven, az App Store-ban pedig EESZT Lakossagi néven érhető el a védettséget igazoló applikáció, melynek a Magyar Nemzet értesülése szerint nyárra elkészül az újabb fejlesztése. Júliustól leolvashatóvá válik, hogy az applikáció használója mikor kapta meg a második oltását, sőt az is, hogy a koronavírus ellen milyen típusú vakcinát kapott.
Az alkalmazás közvetlenül kapcsolódik az oltóorvosok által használt informatikai rendszerhez, az EESZT-hez, így már az első védőoltás rögzítése után azonnal jelzi a beoltottságot. A program egyértelműen jelzi az oltás hiányát is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


