Figyelem, fontos határidő közeleg: már csak két hétig igényelhető a bértámogatás

2021. március 17. 13:34

Még két hétig, március végéig igényelhetik dolgozóik munkahelyeinek megvédése érdekében az erre a hónapra járó ágazati bértámogatást a koronavírus miatt újabban átmeneti bezárásra kényszerült vállalkozások - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a főként kiskereskedelmi és egyéb szolgáltatásokkal foglalkozó cégeknek érdemes mielőbb benyújtaniuk igényeiket a kormányhivatalokhoz, hogy a kifizetések a lehető leggyorsabban megtörténhessenek.

Az ágazati bértámogatás a járványhelyzetben működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő szektorok vállalkozásainak talpon maradását szolgálja. A program indulása óta a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők helyzetét javította a munkahelyek megőrzése érdekében. A március 8-tól bezárni kényszerülő vállalkozások közül néhány nap alatt már közel négyszázan adtak be kérvényt mintegy ezer munkavállaló után, mintegy 110 millió forint értékben. E cégek 2021. március 31-éig nyújthatják be igényléseiket, így még két hétig csatlakozhatnak a programhoz.

Az ágazati bértámogatás mértéke a bruttó bér 50 százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz havi bruttó 251.100 forint. A munkaadó vállalja, hogy a munkavállaló részére munkabért fizet, és a munkaviszonyt április 30-ig felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg.

A vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok előleg formájában utalják.

A megítélt támogatások 99 százaléka, összesen több mint 50 milliárd forint már megérkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira. A program így közel 120 ezer munkahely megtartását teheti lehetővé.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket. A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található meg. A szállásadók, turizmus-vendéglátásban dolgozók kérvényeit továbbra is 2021. április 10-ig várják a kormányhivatalok.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32