Rendkívüli bejelentés! Visszavonul Azahriah: ezért döntött a búcsú mellett Baukó Attila
Azahriah azt ígéri, nem örökre tűnik el, de sok dolgot helyre kell tennie magában. Persze nem is egyik pillanatról a másikra vonul vissza.
Azahriah azt ígéri, nem örökre tűnik el, de sok dolgot helyre kell tennie magában. Persze nem is egyik pillanatról a másikra vonul vissza.
A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes zenekar Loom című világkörüli turnéjának európai szakasza tizenhat országot érint.
15 év után különköltözött feleségétől Laár András, ügyvédeik már a válási papírokat is intézni kezdték.
Küzdelmes hónapok állnak Bródy János fia, Bródy Dániel Miklós mögött.
188 milliós osztalékot vett ki cégéből tavlay Azahriah
Volt olyan felvétel, amelyet hatvanezer alkalommal szólaltattak meg üzletek és szálláshelyek.
Ahogy arról beszámoltunk már a napokban a szélsőséges járatkésések és járattörlések okán a napokban nyolc új vizsgálat indult.
Húsz napot töltött el az X-Faktor korábbi csillaga az egyik hazai börtönben, és elég kemény dolgokkal találkozott.
Minél korábban kezdődik a zenei nevelés, annál jobb, csak óvatosan kell vele bánni, hogy ne elvárásként jelenjen meg, hanem megmaradjon az élmény - mondta Sőnfeld Mátyás.
Elutasították Galambos Lajos reintegrációs őrizet iránti kérelmét, így a trombitás áprilisig biztosan börtönben marad. Fellebbezésnek nincs helye.
Szinte lélegzetvételnyi ideje sincs Marics Petinek, a ValMar együttes tagjának, a nyár most is pörgésről és a feladatokról szól.
Azahriah menedzserei, Tóth Gergő és Tóth Kristóf interjút adtak, ahol beszámoltak a három telt házas koncert eredméyneiről is.
Rendhagyó programmal érkezik Beton.Hofi is a Szigetre, aki a világhírű Rajkó Cigányzenekarral fog együttműködni.
A május 31-ei határidőhöz közeledve egyre több celeb és zenész adja le cégeinek 2023-as beszámolóját.
Mint a Nagyferó Kft. éves beszámolójából kiderült, a Beatrice-alapító nem vett ki osztalékot, az adózott eredményt az eredménytartalékba helyezte.
Volt egy pillanat, mikor azon is el kellett gondolkodnia, miből vesz parizert magának és a lányának.
Mások mellett a Zaporozsec, a Carson Coma, Rúzsa Magdi, Pogány Induló, Saya Noé, a Thy Catafalque és a Góbé is Fonogram-díjat kapott.
A rapper állítása szerint eddig sem a szépségéről volt híres, de tényleg csúnyának látta magát, amikor bedagadt a feje.
A legújabb hírek szerint Galambos Lajos hamarosan elhagyhatja a berettyóújfalui börtönkórházat, büntetésének maradék idejét pedig reintegrációs őrizetben töltheti le.
Vadonatúj vállalkozásba kezdett L.L. Junior: elhatározta, hogy a vendéglátásban is kipróbálja magát.